A vásárosnaményi játékvezető Londonban életre szóló élményekkel gazdagodott.

Kóra István (balról) nagy élménnyel gazdagodott Fotó: DCLfootball

Hallottak már a siketek Bajnokok Ligájáról? Viszonylag szűk körben ismert, hogy régóta megrendezik a speciális labdarúgó-versenysorozatot, melynek legutóbb részese lehetett Londonban a vásárosnaményi Kóra István, a szabolcs-szatmár-beregi játékvezetői keret tagja.

– Magyarországot hárman képviseltük játékvezetőként: Cserni Tamás Pest megyéből, Vasas György Hajdú-Bihar megyéből, valamint én. A tavalyi milánói teljesítményem meggyőzhette a szervezőbizottságot, mert januárban e-mailben kerestek fel: tudnám-e vállalni az idei szereplést is? Természetesen örömmel mondtam igent a felkérésre, hiszen az olaszországi sikeretek Bajnokok Ligája hatalmas élmény volt.
A mostani lebonyolítás során négy csoportban három-három csapat küzdött egymással, majd következett a kieséses szakasz. A végső győzelmet az angol St. Johns DFC csapata szerezte meg, megelőzve a svéd Göteborgot és a tavalyi győztes görög POK Athén együttesét. A Győr a 12. helyen végzett.
– A St. Johns-Morias Tripoli (görög), a Karlsruhe (német)-Krakow (lengyel)  csoportmérkőzéseken asszisztens, a Charlton (angol)-Patras (görög) csoportmérkőzésen játékvezető voltam. A kieséses szakaszban a Karlsruhe-Fulham (angol) negyeddöntőben és a   St. Johns-POK Athén elődöntőben asszisztens voltam. A Göteborg-Karlsruhe elődöntőben a tartalék-játékvezetői teendőket láttam el. A Karlsruhe-Birmingham (angol) női elődöntő játékvezetője lehettem. A tornát London Dartford és Charlton városrészében rendezték meg.
– Játékvezetői szempontból elengedhetetlen a nemzetközi jelnyelv és az angol nyelv ismerete. Mivel a játékosok és a szakmai stáb zöme hallássérült, így mérkőzés közben a játékvezetőnek a síp használata mellett zászlóval is jeleznie kell a játék megszakítását és újraindítását – ezt eleinte nehéz volt megszoknom. Speciális szabály, hogy a sípszó utáni labdaelrúgásért nem figyelmeztethetünk, a többi szabályban a nemzetközi szabályalkotó testület (IFAB) által elfogadott hivatalos szabályok a mérvadóak – említette Kóra István, majd hozzátette: – 2020-ban Göteborg lesz a házigazda, és a mostani teljesítményemre hivatkozva jelezte a szervezőbizottság, hogy szeretettel várnak oda is. (szabolcsjb.hu)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .