A Csenger és a Nyírbátor NB II-es futsalcsapata is hazai pályán folytatta szereplését a felsőházi, illetve alsóházi rájátszásban.

Pankotai István (9) és Mándi László sűrűn egymás tenyerébe csaphatott – a Csenger szép győzelmet aratott Fotó: Kákos Dávid

Az éremszerzésért hajtó csengeriek számára leginkább a dobogó harmadik foka tűnik elérhetőnek, amit az aktuális forduló előtt éppen az Újpest „birtokolt”, amellyel hétfő este csaptak össze. A ráhangolás sikeres volt, a Csenger U11-es együttese második helyen végzett a kora délután rendezett korosztályos regionális középdöntőben. A „nagyok” is iparkodtak kitenni magukért, erőfeszítésüket pedig teljes siker koronázta. Istenigazából csak a második félidő egy rövidke szakaszában, 4–3-as hazai vezetésnél akadtak meleg pillanatok, de a négy gólt hintő Pankotai István vezérletével kisvártatva elvarrt minden szálat a szatmári alakulat, amely aligha bánná, ha most lefújnák a bajnokságot – akkor zsebben lenne az érem!

A bennmaradásért harcoló Nyírbátornak immár valamennyi hátralévő fellépés dupla szorzóval bír, így mindjárt a Kazincbarcikai Ördögök elleni mérkőzés is. A nyírségiek nem is teketóriáztak, megpróbálták mielőbb megtörni a karcsú létszámban érkezett borsodiakat, ami az első félidőben történtek alapján olybá festett – sikerül. Sőt, a Baksa-brigád a folytatásban sem lassított, nagy csapás mérve a látogatókra, egyben megteremtve az esélyt a megkapaszkodásra.

NB II.: Keleti csoport, felsőházi rájátszás, 7. forduló

Csenger Futsal–Újpest 7–4 (3–1)

Csenger, 300 néző, v.: Szűcs L., Forgács K.

Csenger: Juhász S. – Fejes J., Mándi L., Pankotai I., Pálfi I. Csere: Cséke M., Katona P., Csorvási Á., Dávid R., Srjuba, Bodó R. Edző: Szilágyi Sándor.

Gól: Pankotai I. 4, Dávid R., Katona P., Mándi L., illetve Horváth L. 2, Hidalgo, Kavalecz M.

Szilágyi Sándor: – Csodálatos futsalhétfő! Rettenetesen büszke vagyok a fiúkra, csak a Fradit és minket nem tudott megverni az Újpest ebben a bajnokságban, sőt az előző idényben sem. Aki ismer tudja, nekem ez duplán fontos, egyébként minden tiszteletem a rendkívül szimpatikusan játszó vendégeké. Egyben gratulálok az U11-es csapatunknak és Barcsay István mesternek! Nagyon várjuk a két hét múlva esedékes Fradi elleni zárómeccset!

További eredmények: Gyöngyös–Kecskemét 2–8, Ferencváros–Kartal 1–0

Az állás: 1. Ferencváros 26 pont, 2. Kecskemét 16, 3. Csenger 12, 4. Újpest 11, 5. Kartal 8, 6. Gyöngyös 7. A csapatok az alapszakaszban elért helyezésük alapján bónuszpontokat hoztak magukkal.

NB II.: Keleti csoport, alsóházi rájátszás, 7. forduló

Nyírbátor–Kazincbarcikai Ördögök 10–3 (3–0)

Nyírbátor, 80 néző, v.: Belicza B., Boda L.

Nyírbátor: Tóth K. – Kovács B., Bagi T., Török I., Balogh P. Csere: Somogyi I. (kapus), Molnár R., Varga O., Pálvölgyi B., Ráti G., Horváth N., Nagy T., Kovács E., Juhász B. Edző: Baksa Csaba.

Gól: Kovács B. 3, Nagy T. 2, Kovács E., Pálvölgyi B., Balogh P., Bagi T., Molnár R., illetve Bóna G., Badalik Sz., Tóth Sz.

Baksa Csaba: – Magabiztos játékkal sikerült megszerezni a fontos három pontot. Gratulálok utánpótlás korú játékosunknak, Molnár Richárdnak első felnőtt NB II-es góljához!  Megyünk tovább!

További eredmény: Kistarcsa–Berettyóújfalu II. *–*

Az állás: 1. Berettyóújfalu II. 14 pont (27–13), 2. Kistarcsa 14 (24–19), 3. Nyírbátor 12. 3. Kazincbarcikai Ördögök 10, 4. Kincsem Lovaspark 9. A csapatok az alapszakaszban elért helyezésük alapján bónuszpontokat hoztak magukkal.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .