Zsinórban négy győzelem – ilyenkor a minimum, hogy az ember elrebeg egy gratulációt. A Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapata begyújtotta a rakétát: az ESMTK, Cigánd, Tállya trió után a sajóbábonyi túrán sem fékezett. Öt gólt berámolva taszította még mélyebbre a kiesés megúszásáért hajtó borsodiakat.

A kék mezes sényőiek a sajóbábonyi mérkőzés hajrájában indították be a hengert Fotó: tudósítónktól

Annyit azért illik közbe szúrni, bár a hetedik helyen nyomuló Sényő 5–2-re nyert, az összecsapás nem volt holmi babazsúr. A szabolcsiak kétgólos előnyt adtak le, a 66. percben még 2–2 volt az állás, az utolsó negyedórában azonban igazán beindult a henger, ami maga alá temette a házigazdát.

– Nehéz mérkőzésre készültünk, hiszen a hazai csapat az „életéért” küzd – taglalta a vasárnap történteket Imrő László, a sényői edzőpáros tagja, aki Fiumei Viktorral közösen irányítja az együttest. – Jól kezdtünk, többet birtokoltuk a labdát a mezőnyben. Ellenfelünk igazából csak előre ívelt labdákból és pontrúgásból tudott veszélyt teremteni. Null kettő után kicsit nyugodtabban játszottunk, amivel nem is volt semmi probléma. Természetesen ilyenkor következett az, aminek következni kellett, ellenfelünk pontrúgásból szépíteni tudott. Rövid időn belül büntetőt hibáztunk, ezzel felhoztuk a hazai csapatot, amely egy újabb pontrúgásból egyenlített. Mindez azért volt bosszantó, mert a hasonló szituációkra felkészültünk. De ekkor tudtunk váltani és kihasználtuk azt, hogy a hazai csapat ránk jött, miközben nagyobb területek nyíltak meg mögöttük. Erre jól reagáltunk és szép gólokat szerezve, magabiztosan gyűjtöttük be a három pontot.

Imrő László kitért egy meglehetősen dicséretes tényezőre is.

– Azt gondolom bármely osztályban figyelemre méltó, ha egy csapat öt gólt szerez idegenben. Külön öröm számunkra, hogy azok a játékosok találtak be, akik felelősek a góllövésért.

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .