A Sényő-Carnifex, akárcsak a Nyírbátor egyaránt idegenben szerepelt az NB III. Keleti csoport huszonötödik fordulójában.

A sényőiek produkciója, főleg az eredményességet tekintve minden igényt kielégített az elmúlt hetekben, ezúttal viszont veszélyes vizekre „eveztek” – kiesés elkerüléséért hajtó Sajóbábonyról sejteni lehetett, hogy otthon nagyon odateszi magát. Szemerkélő esőben az elő perctől veszélyesebben játszott a Sényő, amely a 35. percben – stílszerűen – 35 méteres szabadrúgáshoz jutott: Klepács Krisztián bombaerős löketét a kapus csak kiütni tudta, a kipattanó labdát pedig Fabu Márton a hálóba sodorta. A folytatás igazán eseménydúsra sikeredett: előbb növelte előnyét a szabolcsi gárda, majd kétgólos hátrányból egyenlített a Sajóbábony – miközben a Sényő büntetőt hibázott. Mielőtt azonban végképp belelkesedtek volna a borsodiak, helyre állt a világ rendje, mégpedig Kapacina tesók jóvoltából, sőt a végén Barcsay Márk is betalált. Így ha kissé kalandos módon is, de nyerni tudott az Imrő László, Fiumei Viktor kettős irányította vendégcsapat.
Mindeközben – az ugyancsak prímán teljesítő – Nyírbátort hosszú túrára kötelezte a bajnoki menetrend: az egykoron jóval szebb időket megélt, momentán a bennmaradás érdekében kapaszkodó Salgótarján vendégeként lépett színre. A mérkőzés elején a nógrádiak kezdeményezték többet, a 20. percben – egy védelmi megingást kihasználva – vezetést is szereztek, ez ébresztőleg hatott a látogatókra, akik félóra múltán egyenlítettek: Vámos Márk buktatták a tizenhatos belül a 32. percben, Katona György pedig értékesítette a megítélt 11-est. A szünet után pedig kicsikarta a győzelmet a nyírségi legénység, mégpedig – akárcsak egy hete – ismét Benkő Balázs villanásával.
NB III.: Keleti csoport, 25. forduló
Sajóbábony–Sényő-Carnifex 2–5 (0–1)
Sajóbábony, 150 néző, v.: Szilágyi S. Sényő: Gagyi S. – Bodó G., Klepács K., Hadházi D., Kristófi S. (Kristófi S.), Ács Á. (Lakatos L.), Bernáth M., Fabu M., Kapacina K., Kapacina V. (Barcsay M.), Márton A. Edző: Fiumei Viktor, Imrő László.
Gól: Komjáti, Sebők, illetve Fabu M., Kristófi S., Kapacina V., Kapacina K., Barcsay M.
Imrő László: – A nehéz helyzetben lévő hazai csapattal nagyon sportszerű mérkőzést játszottunk, ugyanakkor győzelmünk teljesen megérdemeltnek mondható. Azt azért el kell ismerni, hogy 0–2-ről feljött ellenfelünk, de a csapat magabiztosságát mutatja, hogy ekkor sem kapkodtunk, nyugodtan higgadtan játszottunk, pedig közben még egy büntetőt is kihagytunk. De ezután sikerült fokozatot váltani és szépségdíjas gólokkal felülkerekedni. A csapat a győzelmet Nagy Attila szakosztályvezető születésnapjára ajánlja fel.
Salgótarjáni BTC–Nyírbátor 1–2 (1–1)
Salgótarján, 200 néző, v.: Jakab Á. Nyírbátor: Vasas G. – Mácsik D. (Terdik Zs.), Müller Zs., Katona Gy., Vámos M., Pálinkás G., Benkő B., Boros D., Bagi Á., Fenyőfalvi Cs., Tóth M. Edző: Szilágyi Krisztián.
Gól: Sárközi T., illetve Katona Gy. (11-esből), Benkő B.
Szilágyi Krisztián: – Az első félidőben elején a hazaiak előtt adódott több lehetőség, amiből egyet ki is használtak. Ezt követően nagy erőket mozgosítottunk az egyenlítés érdekében, ami a félidő vége előtt sikerült. A szünet után a vezetést is megszereztük, majd többször is lezárhattuk volna a meccset. Gratulálok a csapatnak!