A megyei másodosztály Kelet-Magyarország csoport huszonnegyedik fordulójában egy mérkőzést rendeztek vasárnap.

Kocsord–Terem 5–1 (3–1)
Kocsord, 70 néző, v.: Szabó Zs. Kocsord: Mándi P. – Szabó M., Horváth Á., Szabó D., Lakatos J., Katona R., Horváth J. (Petrohai Zs.), Szabó Z. (Lakatos G.), Sankó J., Jónás P., Nagy K. Edző: Jónás Zsigmond. Terem: Nagy J. (Gergely Á.) – Schmidt T., Haga G., Horváth R., Fetter N., Algács E., Turbola R., Kardos K., Orgován B. (Szikszai Á.), Horváth I., Baráth J. Edző: Képíró Dániel. Gól: Katona R. 2, Sankó J., Jónás P. (11-esből), Horváth Á., illetve Turbula R. Ifi: 5–0.
Jónás Zsigmond: – Alacsony színvonalú mérkőzésen, megérdemelt hazai győzelem született a lelkesen játszó Terem ellen. További sok sikert kívánunk nekik.
Képíró Dániel: – Úgy érzem, hogy a játékvezetői hármas csúnyán belenyúlt ebbe a meccsbe, az első percben nem adtak meg nekünk egy teljesen jogos tizenegyest, a hazaiak öt gólja közül pedig kettő erősen véleményesen született. Szomorú hogy egyesek így el tudják rontani mások hétvégi szórakozását.
Szabadnapos: Hodász.
Szombaton játszották:
Nyírmeggyes–Nagydobos 4–0 (2–0)
Nyírmeggyes, 150 néző, v.: Kovács I. Z. Nyírmeggyes: Hajzer T. – Balogh L. (Hornyák Zs.), Almási J., Nagy Zs., Török G. (Nemes Z.), Éles B., Batizi-Pócsi N. (Kovács L.), Rézműves F. (Dobos J.), Szondi Á., Gózner K., Drabik M. (Takács S.). Edző: Körmös Miklós. Nagydobos: Pindzsula P. –Zakor M., Zakor J., Murguly Cs., Bégány Zs. (Tóth B.), Pap I. (Paragh K.), Paragh M., Szatlószki T., Blanár E., Murguly N., Bíró J. Edző: Borza László. Gól: Rézműves F., Török G., Batizi-Pócsi N., Gózner K. Ifi: 7–2.
Körmös Miklós: – Színvonalas mérkőzésen, megérdemelten nyert a csapat egy jól játszó ellenféllel szemben. További sok sikert kívánok a Nagydobosnak!
Borza László: – Ma ebben az összeállításban ennyire voltunk képesek. Remélem jövő héten visszatalálunk a helyes útra. A nyírmeggyesi csapatnak további sok sikert kívánunk.
Csengersima–Beregdaróc 6–0 (3–0)
Csengersima, 120 néző, v.: Oláh G. Csengersima: Székely Sz. – Domokos L., Volkán R. (Korponai K.), Halász N. (Algács B.), Kerekes M. (Asztalos I.), Drumar A., Rosu (Horváth T.), Belbe R. (Szeles R.), Balogh B., Asztalos G., Tóth F. Játékos-edző: Volkán Roland. Beregdaróc: Lukovics J. – Deák Z., Szalai B., Pecserszki (D. Pethe K.), Szász K., Légrádi G., Veress R., Deák B. (Kiss R.), Szlifka, Danku A., Ács G. Megbízott edző: Veress Róbert. Gól: Belbe R. 2, Asztalos G. 2 (mindkettőt 11-esből), Kerekes M., Rosu. Ifi: 8–6.
Volkán Roland: – Jó hangulatú mérkőzésen, magabiztos hazai győzelem született. Gratulálok a fiúknak, és az ifiknek is. További sok sikert kívánok a beregdaróci csapatnak.
Veress Róbert: – Rossz előjelekkel érkeztünk, és annál is rosszabb élménnyel távoztunk. Ennek a hitetlen játéknak nem lehetett más az eredménye.
Nábrád–Tisztaberek 1–4 (0–1)
Nábrád, 70 néző, v.: Tordai M. Nábrád: Végh A. – Balogh Gy. (Juhos K.), Mercz J., Mercz Z., Kovács B., Tejfel D., Horváth J., Mercz Gy., Pásztor A., Pásztor L., Kocsis I. Edző: Végh András. Tisztaberek: Makay Z. – Molnár R., Lukács N., Nagy J. (Kosztya Z.), Berki N., Szilágyi L., Bencze Á., Tóth J. (Lukács P.), Kocsán G., Garda E., Sólyom M. Edző: Oroszi István. Gól: Végh A. (11-esből), illetve Szilágyi L. 3, Lukács N. Kiállítva: Pásztor L. (35. perc). Ifi: 2–4.
Végh András: – Sajnos három kapussal kellett játszanunk a mezőnyben, így jobb eredményben nem is reménykedhettünk. Gratulálok a vendégeknek.
Oroszi István: – Remélem hogy sikerül a gödörből kimásznunk, a nábrádi barátaink ehhez mindenképp segítő kezet nyújtottak. További sok sikert kívánunk nekik a hátralévő fordulókra.
Szatmárcseke–Milota 5–2 (4–2)
Szatmárcseke, 150 néző, v.: Vasas G. Szatmárcseke: Kovács G. –Kóczé G., Banga B., Bandics L., Hadadi K., Horváth G. (Bozsányi I.), Varga T., Mándi Z., Császár T., Mándi Zs., Császár P. Edző: Hadadi Ferenc. Milota: Nyilas M. – Paládi P. (Szuszik), Burjusz J., Fejes M., Lukács M., Rétfalvi G., Mikuljuk, Delényi A., Lencskó J. (Bunna A.), Fejes P., Fejes D. Edző: Elek László. Gól: Hadadi K. (11-esből), Császár T., Mándi Zs., Paládi P. (öngól), Varga T. (11-esből), illetve Fejes D., Rétfalvi G. Kiállítva: Lukács M. (82. perc). Ifi: 1–2.
Hadadi Ferenc: – Ránk fért már ez a siker, mint vetésre az eső. A fiúk ezt a győzelmet a feleségemnek ajánlják fel, hogy a milotai kollégái ne szívják egész héten a vérét. Úgy érzem, hogy magas színvonalú játékvezetés mellett, ilyen arányban is megérdemelten győztünk.
Elek László: – Sokba került az első félidőben bekapott négy gól, amit mi hoztunk össze a hazaiaknak. A második játékrészben mindent megpróbálva csak futottunk az eredmény
után, de semmi sem sikerült. Úgy kaptunk öt gólt, hogy sokkal jobban játszottunk a hazaiaknál. Az első félidőben mutatott játékunk miatt én is hibásnak érzem magam, mert rossz felállást választottam. Gratulálok viszont az ificsapatunknak, mert az új mezt győzelemmel sikerült felavatni.
Kölcse–Jánkmajtis 1–3 (1–2)
Kölcse, 100 néző, v.: Kocsis Zs. Kölcse: Lutnanski – Sütő R., Gyurkó J., Sztáraszta F., Sirokai I. (Vári N.), Máté Á. (Varga F.), Pálóczi I., Halász T., Pál L., Barkaszi D., Igaz K. (Kulcsár V.). Edző: Máté Imre. Jánkmajtis: Tóth K. – Chioreanu, Daru I. (Kínál G.), Mikulka D., Balogh S. (Tar G.), Bartha K. (Imre M.), Costea P., Török I. (Homoki G.), Balogh Zs., Szabó P., Costea G. Megbízott edző: Della Sándor. Gól: Barkaszi D., illetve Costea P., Homoki G., Balogh S. Ifi: 0–5.
Máté Imre: – Küzdelmes meccsen, korrekt játékvezetés mellett a fiúk teljesítményével meg vagyok elégedve, a jánkmajtisi ziccerek sajnos bejöttek. Mi hajtottunk becsülettel, ugyanezt a játékot várom el a jövő héten is.
Della Sándor: – Nehéz meccsre számítottunk, ez be is következett. De mindig az a csapat nyer, amelyik több gólt rúg.
Vámosoroszi–Nyírcsaholy 5–3 (3–2)
Vámosoroszi, 100 néző, v.: Szopkó P. Vámosoroszi: Bodnár B. – Bakó K., Riskó T., Rigó A., Szabó T. (Kopor Cs.), Baráth G. (Tisza S.), Róka R., Molnár R. (Csatári Z.), Márton J., Somogyi T., Szabó Antal. Edző: Mikes Ferenc. Nyírcsaholy: Gergely I. – Putirka B., Balogh J., Botos S. (Szabó I.), Petrohai L. (Botos B.), Szimuly G., Magyari D., Gergely M. (Bégány G.), Petrohai Gy., Mező A., Csaholyi Cs. Edző: Tóth Zoltán. Gól: Riskó T. 3, Márton J., Szabó T., illetve Petrohai L. 2, Botos S. Ifi: 4–0.
Mikes Ferenc: – A csapat megmutatta hogy van tartása, egy nagyon jó Nyírcsaholy győztünk le. Gratulálok minden játékosnak.
Tóth Zoltán: – Hiába játszottunk jól, hátul olyan hibákat követünk el, amit nem szabad. Sajnos ezen a meccsen nemcsak az ellenféllel kellett megküzdeni, a játékvezetésről nem mondok inkább semmit, remélem az ellenőr A-tól Z-ig leírja amit láthattunk. További sok sikert kívánok a hazaiaknak.