Hazatért Feczkó Tamás, aki – mint azt korábban jeleztük – egy hetes tanulmányútra vállalkozott, amelynek során betekintést nyerhetett az orosz futball kirakatcsapata, a Szpartak Moszkva mindennapjaiba, miközben a bajnoki felkészülés kulisszatitkait is elleshette.

Feczkó Tamás (középen) számára alighanem örök emlék marad a Szpartaknál eltöltött egy hét Fotó: magánarchívum

Ahogy az köztudott, a nyíregyházi származású szakvezető március elején távozott az NB I-ben szereplő MTK-tól, azóta tartott bemutató edzést Ibrányban, majd következett a moszkvai kaland.

– Amikor tavaly novemberben kinevezte a legsikeresebb és legnépszerűbb orosz csapat, a Szpartak Moszkva élére Oleg Kononov vezetőedzőt és pályaedzőjét ifj. Kuznyecov Szergejt, aki az egyetlen magyar edző az orosz Premier Ligában, akkor vetette fel az ötletet munkatársam Szergej Pacaj a klub látogatásával kapcsolatban – indította élménybeszámolóját Feczkó Tamás. – Oleg Kononovról köztudott, hogy az egyik legtámadóbb szellemű játékot preferáló edző az orosz élvonalban, aki előszeretettel építi be a fiatalokat mindenkori csapatába. Eddig három együttesével, négyszer szerepelt az Európa-Liga csoportkörében, és rendkívül jó kapcsolatot ápol Pep Guardiolaval, Jürgen Kloppal, Roberto Martinezzel és Carlo Ancelottival. Az orosz szakemberről tudni kell, ritkán fogad tanulni vágyó edzőket, eddig csupán két szövetségi kapitány nyerhetett betekintést a munkájába, azonban egyik sem a moszkvai bázisra, hanem a csapat törökországi edzőtáborába kaptak bebocsátást pár nap erejéig. Ez is mutatja, hogy a vezetőedző mennyire megbízik ifj. Kuznyecov Szergejben, hiszen az ő ajánlásával én egy hetet tölthettem el a csapattal. Jó volt látni, hogy nem csak a vezetőedző és játékosok, hanem a klub minden alkalmazottja mennyire tiszteli és elismeri a fiatal pályaedzőt.

Érezni a dicső múltat

– Minden edzés előtt és után tudtam beszélni Kononov mesterrel és a stáb tagjaival is. Egyébként több nemzetiségű szakmai stáb dolgozik a Szpartaknál, hiszen a vezetőedző munkáját Kuznyecovon kívül egy román, a korábban a Videotonban védő Daniel Tudor, egy spanyol és egy görög edző is segíti. Nagyon nyitottak és segítőkészek voltak: nem volt olyan kérdésem, amire ne válaszoltak volna szívesen. Ezért szinte a stáb tagjának éreztem magam. Az edzések felépítéséről elég csak annyit mondani, hogy a hétvégi mérkőzésen született mindkét gól az edzéseken gyakorolt szituációkból született. Szergej bemutatta nekem a Szpartak akadémiáját is, ahol minden négyzetméteren lehet érezni a dicső múltat is. A klub nagyon megbecsüli a volt játékosait,akik különböző beosztásban dolgoznak az utánpótlásban és így nap,mint nap találkozhatnak a jövő játékosai a klub legendáival. Én például a 91-szeres válogatott kapus Rinat Daszajevvel találkoztam az edzőpályán.

Ötezer szurkoló az edzésen!

– A Szpartak a héten ünnepelte a klub 97.szülinapját, így a mérkőzés előtti napon nyílt edzést tartottak a stadionban,amelyre több, mint 5000 szurkoló jött ki. A helyszínen tekinthettem meg a telt házas Lokomotív-CSZKA fővárosi rangadót is, amelyen mindkét szurkolótábor az elsőtől az utolsó percig biztatta kedvenceit,ezzel parádés hangulatot teremtettek. Már az is megtiszteltetés volt számomra ,hogy egy hetet közvetlenül a csapattal tölthettem, de rendesen meghatódtam, amikor Kononov mestertől egy Szpartak-mezt kaptam ajándékba! Büszke lehet a magyar labdarúgás arra, hogy a 37 éves Kuznyecov Szergej, a külföldön is elismert Dárdai Pál, Löw Zsolt, Szabics Imre nyomdokaiba lépett.

 

 

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .