A húsvéti forduló rendszerint zűrösebb egy szimpla mezezi bajnoki körnél. Alighanem mindenki tudja, legalábbis sejti, miért… A jelek szerint a megyei másodosztály Pannónia Zrt, csoportban rendezett Kállósemjén–Encsencs összecsapás (2–2) „sikerült a legütősebbre”.

Nem volt nyugalom a kispadon és annak környékén… Fotó: internet/illusztráció

Az egyébként semleges helyszínen, Biriben játszott találkozón már a huszonötödik percben kialakult a végeredmény, majd a 71. percben az encsencsi frontember, Szilágyi Gábort piros lapot kapott. Nem akármilyen előzmények után…

– A véleményem az, hogy a játékvezető az első perctől kezdve elengedte ezt a meccset – szögezte le Gáll László, a kállósemjéni egyesületi elnöke. – Egyszerűen nem tudta kézben tartani az eseményeket: durva szabálytalanságokat nézett el, amiért nemhogy sárga lapokat adott volna, még szabadrúgásokat sem ítélt, emiatt két komoly sérülés történt. Ez nem futball, sokkal inkább rúgdosódás, vagdalkozás volt. Mindemellett az encsencsi Szilágyi Gábor folyamatosan kiszólt a nézőknek, trágár szavakkal illette a közönséget, a kispadon ülőket, a bíró ezt sem vette észre, mondjuk a kezdőkörből nem is lehet meccset vezetni. A csetepaté előtt történt egy szabálytalanság a mi részünkről, amiért a vendégek szabadrúgás kaptak, aztán Szilágyi Gábor a kispadunk közelében fejre irányuló ütéssel lekönyökölte játékosunkat. Eközben kisodródtak a kispadhoz, ott kaptam el Szilágyit, nem pedig berohantam a pályára, ahogy mások állítják. Bevallom őszintén, nem volt sportszerű az sem, amit én csináltam, de ezt váltotta ki belőlem a hetven perc során történtek, a folyamatos provokáció. Egyébként a szünetben bementem a játékvezetőhöz, kértem, hogy ne engedje a durva játékot, mert nem lesz jó vége. Kitessékelt, hogy majd ő megoldja.  Sajnálom, hogy így alakult, ugyanakkor amíg én vagyok ennek az egyesületnek az elnöke, addig senkinek nem fogom eltűrni, hogy így beszéljen, viselkedjen a játékosaimmal szemben, bárhol, bármikor ki fogok állni a csapatom mellett!

Szedlár János, az Encsencs edzője is az események kapcsán.

– Ez egy favágó banda volt, amihez a játékvezető asszisztált! Szilágyi Gabit tizenötször rúgták fel hátulról, alattomosan, miközben a hazai kispad és a nézők folyamatosan szidták. Az, hogy kiszólt, vagy nem az ő dolga, meg bíróé. Mindenesetre ez nem ad arra indokot, hogy a magát sportvezetőnek tartó elnök a pályára berontva ököllel megüsse a játékosomat. Hazudik, aki azt mondja, az ütés a pályán kívül történt. Ehhez annyit, igen is, meg fogja védeni magát Szilágyi Gábor, ha a pályán megtámadják. Nem ez volt az első eset a kállósemjéni sportvezető részéről, bízunk bene, hogy évekig nem engedik a pálya közelébe!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .