Kereken egy hete azon polemizáltunk, hogy a Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapatának hazai szereplésén nem lehet fogást találni. Az újonc egylet pedig vasárnap sem rondított bele az összképbe, ezúttal a Tállyát gyűrte le (2–0).

Gagyi Sándor tizenegyes hárításával segítette győzelemhez a Sényőt Fotó: facebbook/senyőcarnifexfc

A sényőiek tizenkét otthoni fellépésből hetet megnyertek, két döntetlen mellett csupán kétszer hasaltak el. A huszonhárom pontot gereblyéztek össze saját helyre kis katlanjukban, ahol zsinórban harmadik fellépésükön kerekedtek felül. Mivel idegenben is beindult a gépezet, a szabolcsiak betonbiztosan őrzik az előkelőnek titulálható hetedik helyet a Keleti csoport tabelláján. Ami azt illeti, a Tállya elleni meccs vége egy kissé melegre sikeredett: 1–0-ra vezettek, amikor Gagyi Sándor kapus tizenegyes hárításával gondoskodott a kellemes húsvéti ünnepről.

– Tudtuk, hogy egy a védekezését jól megszervező csapat látogat hozzánk, amely előre rúgott labdákból és pontrúgásokból próbál veszélyeztetni – elemezte a vasárnap történteket Imrő László, a sényői edzőpáros tagja, aki Fiumei Viktorral közösen irányítja az együttest. – Jól kezdtünk, irányítottuk a találkozót: sok lehetőségünk volt, majd egy szép támadás után szép gólt lőttünk. A mérkőzés ezen szakaszában bőven benne volt, hogy további találatot vagy találatokat szerzünk. Szünetben átbeszéltünk pár apróságot, de a második félidőben sajnos, nem ott folytattuk a játékot, ahol az elsőben abbahagytuk. Hozzáteszem, viszont mezőnyben nagyot küzdöttek a fiúk. Idegesen, kapkodóan játszottunk, sok rossz döntést hoztunk, miközben passzaink pontatlanra sikeredtek. Ellenfelünk ezt megérezte és egyre nagyobb nyomást helyezett ránk, ami helyzetekben is megmutatkozott. Ekkor bőven benne volt a mérkőzésben, hogy egyenlíteni fognak. Sőt… Ugyanakkor azt gondolom, a mérkőzés fordulópontjából most mi jöttünk ki jól, ugyanis a vendégek javára megítélt büntetőt kapusunk szemfülesen kivédte. Majd egy szépen végig vezetett kontratámadásból megszereztük második gólunkat, így lezártuk a mérkőzést! Első félidő kifogástalan játék, második félidő kifogásolható! A fiúk hozzáállására azonban egy pillanatra sem lehetett panasz, ezért dicséret illeti őket!

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .