A Sényő-Carnifex, akárcsak a Nyírbátor egyaránt hazai pályán szerepelt az NB III. Keleti csoport huszonnegyedik fordulójában.

A jó sorozatot „futó” Sényő-Carnifex a tizedik helyen állomásozó Tállyát fogadta, amely utóbbi két fellépését egyaránt elbukta. Az első félidő derekán Ács Ádám szép lövésével csikart ki előnyt a házigazda, amely többet kezdeményezett, irányította a meccset a passzív látogatóval szemben. A második játékrészben nekidurálta magát a Tállya is, olyannyira, hogy a hajrában egyenlítési esélye volt: Ondó Szabolcs tizenegyesét azonban Gagyi Sándor hárította! A csattanóról pedig Hadházi Dávid gondoskodott, aki a végén megduplázta a különbséget, biztosítva a sényői sikert.
Ugyanakkor az előző négy bajnoki összecsapását veretlenül letudó Nyírbátor az alsóházba szorult Sajóbábony ellen mutatta magát. A nyírségiek fájó emléket őriztek az őszi „odavágóról”, melyen 3–0-ra elvéreztek. A vendégek domináltak az első játékrészben, de csak szögletekig jutottak, miközben a hazaiak néhány ígéretes támadással jelentkeztek – eredmény nélkül. A szünet után rátett egy lapáttal a nyírségi legénység, ami gyorsan „gyümölcsözött”: Pálinkás Gergő pazar cselsorozattal döntötte halomra a védőket, visszagurításából Vámos Márk egy lövő csellel tisztára játszotta magát, majd Benkő Balázs elé tálalt, aki 14 méterről a jobb sarokba ágyúzott. A vezetés megszerzése megnyugtatta a Bátort, amely magabiztosan gyűjtötte be a három pontot.
NB III.: Keleti csoport, 24. forduló
Sényő-Carnifex–Tállya 2–0 (1–0)
Sényő, 300 néző, v.: Fekete T. Sényő: Gagyi S. – Bodó G., Klepács K., Hadházi D., Kristófi S., Ács Á., Lakatos L. (Ruska T.), Lizák B. (Kapacina V.), Bernáth M., Barcsay M. (Fabu M.), Márton A. Edző: Fiumei Viktor, Imrő László.
Gól: Ács Á., Hadházi D
Imrő László: – Ellentétes félidők jellemezték a meccset. Az első félidőben benne volt, hogy szerzünk még egy gólt, ekkor jobban játszottunk ellenfelünknél. Viszont amit a folytatásban csináltunk azt nem volt túl jó… Vezetésünk tudatában kapkodtunk, rossz megoldásokat választottunk. Az igazság az, hogy, ha ellenfelünk kiegyenlít, sőt megszerzi a vezetést egy szót nem szólhattunk volna. Ugyanakkor a kissé nagyképűen elvégzett büntetőt kapusunk gyönyörűen hárította és ez megfordította a játék képét. Győzelem, még ha nem is jó játékkal, de nagyot küzdve!
Nyírbátor–Sajóbábony 1–0 (0–0)
Nyírbátor, 320 néző, v.: Németh Á Nyírbátor: Vasas G. – Sárosi M. (Molnár L.), Müller Zs., Katona Gy. (Szegedi B.), Vámos M. (Urbán B.), Pálinkás G., Benkő B., Boros D., Bagi Á., Fenyőfalvi Cs., Tóth M. Edző: Szilágyi Krisztián.
Gól: Benkő B.
Szilágyi Krisztián: – Agresszív és jó játékkal végig kezünkben tartva a találkozót úgy gondolom, magabiztos győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatnak!