A megyei másodosztály Kelet-Magyarország csoport huszonkettedik fordulójában öt mérkőzést rendeztek szombaton.

Szatmárcseke–Nagydobos 0–2 (0–2)
Szatmárcseke, 75 néző, v.: Papp I. Szatmárcseke: Kovács G. – Kóczé G., Banga B. (Somogyi N.), Bandics L., Algács M., Hadadi K., Horváth G., Bozsányi I., Császár T., Mándi Zs., Császár P. (Varga T.). Edző: Hadadi Ferenc. Nagydobos: Pindzsula P. – Kontros E., Bíró J., Bégány Zs., Murguly N. (Zakor M.), Paragh M. (Paragh K.), Szatlószki T., Szabó P., Nagy D., Blanár E., Murguly Cs. Edző: Borza László. Gól: Paragh M. 2. Ifi: 8–1.
Hadadi Ferenc: – Ha a kapufákra meg a helyzetekre pontoznának, akkor kiütéssel nyertük volna ezt a meccset. Az ellenfél ötször jött át a félpályán, abból pedig két gólt szerzett. Ha reggelig játszunk, mi akkor sem rúgunk gólt. Gratulálok az ificsapat fölényes győzelméhez.
Borza László: – Először is gratulálok a csapatnak, mert megszereztük a három pontot. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a győzelemhez kellett egy kis szerencse. További sok sikert a sportszerű hazai csapatnak.
Kölcse–Terem 8–1 (4–1)
Kölcse, 100 néző, v.: Simon I. Kölcse: Béres I. (Tirpák M.) –Sütő R., Szkunzjak, Barkaszi D., Baksa Á., Sztáraszta F., Vári N. (Sirokai I.), Máté Á., Halász T., Pál L., Igaz K. Edző: Máté Imre. Terem: Ötvös B. – Koncányi M., Schmindt T., Orgován B., Szikszai B., Algács E., Fetter N., Danó K., Horváth R., Páskuly T., Nagy J. Edző: Képíró Dániel. Gól: Szkunzjak 4, Pál L. 3, Sütő R., illetve Orgován B. Ifi: 3–2.
Máté Imre: – Azt vártam, hogy mikor tudunk végre egy ilyen nagy különbségű győzelmet aratni. A játékosok egymásért is küzdöttek, és jó arányban használtuk ki a helyzeteinket. Ugyanezt a játékot szeretném látni a csapattól jövő szombaton Nagydoboson is.
Képíró Dániel: – Várható eredmény született, szeretném megköszönni a huszonegy emberem hozzáállást a mai meccsen.
Nyírmeggyes–Beregdaróc 5–1 (3–0)
Nyírmeggyes, 150 néző, v.: Lövei. Nyírmeggyes: Hajzer T. – Balogh L., Almási J. (Székely Zs.), Nagy Zs., Török G. (Nemes Z.), Éles B., Batizi-Pócsi N. (Kovács L.), Rézműves F., Szondi Á. (Takács S.), Hornyák Zs., Gózner K. (Dobos J.). Edző: Körmös Miklós. Beregdaróc: Ficze T. – Deák Z., Szalai B. (Dávid G.), Pecserszki, Légrádi G. (D. Pethe K.), Veress R. (Szlifka), Deák B. (Kiss R.), Varga G., Rózsa R., Danku A., Ács G. (Margitics K.). Edző: Baracsi Endre. Gól: Gózner K. 2, Török G. 2, Nemes Z., illetve Rózsa R. Ifi: 14–0.
Körmös Miklós: – A csapat a győzelmet elnökünknek, Nagy Zsoltnak, és játékosainknak, Székely Zsoltnak, valamint Hornyák Zsoltnak névnapjára ajánlja fel. Gratulálok az ifistáink nagy különbségű győzelméhez, és további sok sikert kívánunk a Darócnak!
Veress Róbert: – Gratulálunk a Nyírmeggyesnek, de a második félidei játékunk alapján szorosabb is lehetett volna a végeredmény.
Csengersima–Nábrád 4–1 (1–0)
Csengersima, 100 néző, v.: Lippa. Csengersima: Székely Sz. – Nyíri A., Tóth F., Kerekes M. (Ötvös J.), Rosu, Balogh B., Drumar A., Asztalos G., Belbe R., Volkán R. (Korponai K.), Domokos L. Játékos-edző: Volkán Roland. Nábrád: Horváth J. – Balogh Gy., Pásztor N., Mercz J., Mercz Z., Kovács B., Tar T., Pásztor A., Mercz Gy., Tejfel D., Pásztor L. Edző: Végh András. Gól: Belbe R. 2, Balogh B., Drumar A., illetve Mercz Z. Ifi: 2–0.
Volkán Roland: – Nehezen induló, de végül magabiztos győzelemmel végződő meccset sikerült játszani. Gratulálok az ificsapat győzelméhez is, és köszönjük nézőink kitartó biztatását.
Végh András: – Játékosaimtól a mérkőzés elején tisztes helytállást vártam az adott helyzethez képest, amit úgy érzem, hogy a végeredmény ellenére sikerült teljesítenünk.
Vámosoroszi–Milota 2–2 (0–1)
Vámosoroszi, 100 néző, v.: Szabó Á. Vámosoroszi: Bodnár B. – Bakó K., Somogyi R. (Szaniszló T.), Szabó Antal, Riskó T., Rigó A., Baráth G. (Pokor Cs.), Kerekes Sz., Molnár R. (Csatári Z.), Márton J., Somogyi T. (Tisza S.). Edző: Mikes Ferenc. Milota: Nyilas M. – Burjász J., Fejes M., Lukács M., Rézfalvi G., Rebryk, Delényi A. (Mikuljuk), Fóris I., Lencskó J. (Bunna A.), Fejes P. (Paládi P.), Fejes D. Edző: Elek László. Gól: Szabó Antal, Szaniszló T., illetve Delényi A., Fejes D. Ifi: 3–3.
Mikes Ferenc: – Mai lélektelen játékunkból csak ilyen eredmény születhetett. Bodnárt Béla édesapjának mielőbbi gyógyulást kívánunk!
Elek László: – Mindkét félidőben bátran és fegyelmezetten futballoztunk, amiből izgalmas mérkőzés alakult ki. A látottak alapján a győzelemhez is közelebb álltunk, ami szemmel láthatóan nem tetszett a hazaiaknak. Hozzáteszem, erélyesebb játékvezetést elbírt volna meccs. Büszke vagyok a csapatra, ilyenkor sajnálom, hogy csak kevesen jönnek el otthonról megnézni az idegenbeli találkozóinkat.