Ricsei Ferencről nyugodt szívvel megalkothatnák megbízhatóság szobrát. Az elnyűhetetlen hátvéd szombaton ünnepelte negyvenötödik születésnapját, no de mit számít a kor – mindmáig oszlopos a megyei első osztályban szereplő tarpai egyletnek.
Hosszú pályafutásának fontos sarokpontja, hogy évekig nyomta az NB III-ban (a régi időkben megesett, hogy a harmadik vonal az NB II-t jelentette…), mégpedig kislétai, mátészalkai, nagyecsedi és nyírbátori színekben. Sőt, Ecseden a játékos-edzői feladatkört is betöltötte egy meglehetősen zaklatott időszakban. És mint oly sok jeles kortársa, nem vándorolt egyik csapattól a másikig, Tarpán például a harmadik szezonját húzza.
– Hál istennek jól érzem magam, vannak kisebb nyavalyák, de ez benne van a fociban – adott helyzetjelentést Ricsei Ferenc. – Ami fájt tizenöt éve, az fáj most is. Leszoktam viszont arról, hogy tervezgessek, mindenkinek azt mondom, mindig egy évre nézek előre, elvégre már bőven elértem a nyugdíjkorhatárt a futballban. Annyi, hogy ez nem az én dicsőségem, de ezzel a témával nem akarok különösebben foglalkozni.
Ricsei Ferencnek is lesz miről mesélni, ha egyszer leteszi a lantot, nem húz többet futballcsukát, bár ezt egyelőre nehéz elképzelni.
– Tizenöt évesen már a felnőttcsapatban játszottam a szülőfalumban, Mezőkaszonyban, aztán idesodort az élet, 1996 óta a mai napig Kislétán dolgozom. Egy évre rá igazoltam Nyírbátorba, majd áthívtak a Kislétához. Minden klubhoz, amelynek színeiben szerepeltem, emlékezetes élmények fűznek. Ha egyet gyorsan ki kell emelnem, akkor az ugrik be, amikor Feczkó Tamás volt az edző Nagyecseden: Hajdúböszörményben játszottunk NB III-as meccset, a 83. percben 2–0-s vesztésre álltunk, ráadásul már emberhátrányban voltunk, mégis nyertünk 3–2-re úgy, hogy én fejeltem két gólt. Védőként soha nem ez jelentette a legfőbb elvárást velem szemben, amikor szezononként megszerzem az egy gólomat, akkor szoktam mondani: a penzum teljesítve. Azért most már kettőnél járok ebben az idényben, szóval nagy baj már nem lehet.
