A Sényő-Carnifex, miként a Nyírbátor egyaránt otthon szerepelt az NB III. Keleti csoport huszonkettedik fordulójában.

A Sényő legutóbbi hazai fellépésén a Szolnokot gyűrte le, ezúttal egy újabb a feljutásra hajtó együttes, az ESMTK ellen próbált domborítani. Két jó csapat találkozóján az első játékrészben a hazaiak a gólon kívül két-három helyzetet elpuskáztak, miközben a vendégek pontrúgásokból veszélyezettek. A fordulást követően többet birtokolta a labdát az ESMTK, ugyanakkor a házigazda előtt adódtak a nagyobb lehetőségek. Az izgalmas mérkőzésen hajrájában is megőrizte előnyét a Sényő, így újabb szép győzelmet aratott saját katlanjában.
Egy hete visszhangos idegenbeli bravúrt mutatott be a Nyírbátor (az ESMTK-verte…), amely aktuális feladatként a kiesés megúszásáért küzdő Cigándot fogadta. Hogy ebben a bajnokságban nincs lefutott meccs, ezúttal is bebizonyosodott. Lendületes futballt mutatott be az első félidőben a látogató, amelyen érződött, hogy számára létfontosságú a siker – a 18. percben vezetést is szerzett. A szünet után többet kezdeményezett a Szilágyi-legénység, néhány formás támadás is gördült a pályán, a hosszabbításban pedig siker koronázta az erőfeszítést. Egyenlített és pontot mentett a Bátor!
NB III.: Keleti csoport, 22. forduló
Sényő-Carnifex–ESMTK 1–0 (1–0)
Sényő, 300 néző, v.: Szigetvári. Sényő: Gagyi S. – Bodó G., Klepács K., Kristófi S.(Hadházi D.) , Lakatos L. (Ruska T.), Phrakonkham, Fabu M., Kapacina K., Barcsay M. (Lakatos B.), Kapacina V., Márton A. Edző: Fiumei Viktor, Imrő László.
Gól: Kapacina K.
Imrő László: – Hazai mérkőzés élcsapat elleni győzelem! Gratulálunk a fiúknak! Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a második félidőben háromszor vezettük a labdát az ellenfél kapusára, aki mindannyiszor hárított. Ezt a mérkőzést érzésem szerint a második félidőben sokkal hamarabb lezárhattuk volna. Gratulálunk a vendégcsapatnak és további sok sikert kívánunk nekik a folytatásban.
Nyírbátor–Cigánd 1–1 (0–1)
Nyírbátor, 160 néző, v.: Jakab Á. Nyírbátor: Vasas G. – Mácsik D. (Danó M.), Sárosi M. (Molnár L.), Müller Zs., Vámos M., Pálinkás G., Boros D., Bagi Á., Fenyőfalvi Cs., Urbán B. (Katona Gy.), Tóth M. Edző: Szilágyi Krisztián.
Gól: Bagi Á., illetve Belényesi M.
Szilágyi Krisztián: – Nem a megbeszéltek megfelelően, hanem tompán kezdtük a találkozót. Ennek köszönhetően az első félidőben hátrányba kerültünk, a másodikban mindent megtettünk, hogy kiegyenlítsünk, nagyot küzdöttük, és ismét bebizonyítottuk, hogy tehetséges, összetartó csapat vagyunk.