A Ramocsaháza eddig sem brillírozott a tavaszi idényben, a legutóbbi pátrohai fellépés azonban egyenlő volt a katasztrófával. A megyei másodosztályú futballcsapat 13–0-ra kapott ki, ami azért már minimum figyelmeztető.
Az egy dolog, hogy a Pátroha jól muzsikál, második a tabellán, míg a Ramocsaháza a tizennegyedik helyen vesztegel, mindazonáltal ettől még nem törvényszerű, hogy ekkora zakó legyen a vége. Ráadásul az együttes egyébként is jó ideje lejtmenetben „közlekedik”…
– Fél éve nem gondoltam volna, hogy így fogunk szerepelni – füstölgött Bacskai Attila, a Ramocsaháza edzője. – Az első négy fordulóban szerzett tíz ponthoz csupán hármat sikerült hozzátennünk. Abban látom a problémát, hogy sokszor úgy gondoljuk, elég a mezt kivinni, az eredmény majd jön magától. Nos, hétvégén bebizonyosodott, hogy nem fognak minket megsajnálni és mindenki annyit fog rúgni, amennyit tud, ami érthető, hiszen mindenki igy tenné. Igaz, sok sérüléssel küzdünk, de nem lehet ezzel takarózni. Kaptunk már sajnos, tíz gólt egy mérkőzésen, de akkor nem szóltam semmit, mivel láttam a pályán lévőkön, hogy mindent megtettek azért, hogy minél kevesebbet kapjunk, most viszont sokszor mi adtuk a gólpasszt az ellenfélnek.
Bacskai Attila szerint a megoldás adott – lenne. Csupán tenni kell(ene) az ügy érdekében.
– Sok összetevőből áll a futball, ahhoz, hogy sikeresek legyünk elől és hátul egyaránt koncentrálnunk kell. Csak és kizárólag csapatként tudunk mecset nyerni, ha azonban elől labdát vesztünk, az nem azt jelenti, hogy hátul megállunk és ugyanez igaz fordított esetben is: ha hátul hibázunk, elől kell javítani. Amíg ez nem jut el a tudatunkig, addig ilyen szégyenteljes eredményeket fogunk elérni. A következő bajnokin csak olyan embereket akarok látni, akik akarnak tenni a ramocsaházi labdarúgásért és az öncélú, felelőtlen játékot elfelejtik. Most arra van szükségünk, hogy mindenki egy irányba húzzon, nem arra, hogy egymásra mutogassunk. Tudom, ki, milyen képességekkel rendelkezik, kiben, milyen potenciál van, csak az a probléma, hogy rajtam kívül ezt senki nem tudja, mivel minden hétvégén mintha elfelejtenénk futballozni. Még a saját kezünkben van a sorsunk, de kitudja meddig. Remélem, nem akkor fogunk észhez térni, amikor már késő lesz, és még időben jött ez a csúfos vereség. Feladni nem fogom, hiszen eddig is kiálltam a csapatért, ezután is kifogok, csak az én türelmem is véges.
