Oroszlánszívű Richárd király keresztes hadjáratot vezetett a ködbe veszett múltban, Simonka Richárd nem tör történelmi babérokra, a Mátészalka futballistája bőven beéri azzal, ha a megyei első osztályú csapat megússza a kiesést.

Simonka Richárd (balról) büntetőből szerzett gólja még aranyat, bennmaradást érhet a Mátészalka számára Fotó: magánarchívum

Nem akármilyen csatározásba bonyolódott a szatmári alakulat sem, amely a bennmaradásért vívott küzdelemben – számára nem is „hat”, egyenesen „tizenkét pontos” – ütközetben diadalmaskodott a Kisvárda Master Good II. ellen (1–0). Mégpedig Simonka Richárd tizenegyesből szerzett góljával. A huszonhárom éves védő lába nem remegett meg, életben tartva a Szalka reményét – bár a háború megnyerése érdekében még jónéhány összecsapáson muszáj domborítani. Nem csak neki, a tizennegyedik helyen tanyázó együttesnek is.

– Amióta Tempfli Imre az edző, én vagyok a kijelölt tizenegyesrúgó, nem volt kérdés, hogy most is én állok oda – közölte nemes egyszerűséggel Simonka Richárd. – Egy kis drukk volt benne, de próbáltam higgadt maradni, hogy sikerüljön, annál is inkább, mert nagyom kellett ez a győzelem nekünk. Szalkán még nem hibáztam, ebben az idényben mindhárom a javunkra megítélt „tizit” belőttem. Kifejezetten szeretek büntetőt elvégezni, egyfajta kihívás, én pedig szeretem ezeket a szituációkat. Bement, nyertünk, ez a lényeg. Remélem, ez lendület ad a folytatásra, mert az már bebizonyosodott, hogy hazai pályán képesek vagyunk jó eredményekre, viszont a jövőben már idegenben is szükséges lesz villantani a bennmaradás érdekében.

 

 

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .