Tragédia rázta meg 2018. január végén a Jánkmajtis U14-es futballcsapatát, no meg a családot – Kisnaményt, ahol lakott. Szén-monoxid mérgezés következtében életét vesztette Póti Kevin, a megyei másodosztályú egyesület korosztályos együttesének tagja.

Az ifjú reménységet többszöri újraélesztés után sem tudták megmenteni. A történtek miatt az ügyészség most emelt vádat az anya ellen, mert a nyomozás eredménye szerint ő felel a 12 éves kisfia haláláért.
– Emlékszem, a tragédia előtti napon, pénteken egyesületi futsaltornán voltunk Fehérgyarmaton, szombat reggel az egyik srác anyukája hívott, hogy baj van Kevinnel – idézte fel a több, mint egy évvel ezelőtti drámai esetet Czeglédi István, aki a jánkmajtisi U14-es csapat edzőjeként felügyelte a kis középpályás fejlődését. – Kora reggel volt, hirtelen azt sem tudtam mi van, sérülésre gondoltam, aztán mondta a szörnyű hírt. Teljes döbbenet, Kevin halála megviselte az egész csapatot. Nagyon ügyes, tehetséges lurkó volt, nem véletlenül viselte a 10-es mezt. Azt kérte édesapja, hogy ebben a számú mezben temessék el: egy Bozsik-emlékérem most is ott lóg fejfáján Kisnaményban.