A Nyírbátor NB III-as futballcsapatának akadt már nagy dobása az aktuális évadban, a vasárnapi mutatvány azonban mindent vitt. A nyírségiek idegenben gyűrték le a listavezető ESMTK-t, amely legutóbb október 21-én bukott bajnoki mérkőzést.

Kócs Ádám debütálása a lehető legjobban sült el Fotó: magánarchívum

Mindezt tetézi, hogy az 1–0-ra megnyert összecsapáson abszolút újonc állt a bátori kapuban: a tizenkilenc éves Kócs Ádám ezúttal debütált – abszolút sikerrel. Holott a világfutballban is ritka, mint a fehér holló, hogy tini korú cerberusokat vetnek be tétmérkőzésen.

– Szombaton, a délelőtti edzés után tudtam meg, hogy én kezdek – taglalta Kócs Ádám. – Nem ért teljesen váratlanul, mert Vasas Geri szereplése sérülés miatt kérdéses volt, így készültem arra, hogy rám kerülhet a sor. Azért egy kicsit megdobbant a szívem, de a meccs közben egyáltalán nem izgultam. Próbáltam a feladatra koncentrálni, lehetőleg kapott gól nélkül lehozni a meccset, ami sikerült. Soha rosszabbat! Néhányszor védenem kellett, de nem csak az én érdemem a győzelem, az egész csapaté! Nem szégyellem, elfáradtam a mérkőzés végére, de megérte. Jó lenne minél magasabb osztályig eljutni, most viszont csak a Bátorra koncentrálok. Tisztában vagyok azzal, hogy a kapusposzt egy speciális szerepkör, ahol a fiataloknak minden lehetőséget meg kell becsülni, nekem is sok munkára lesz még szükségem, hogy előrébb lépjek.

A Nyírbátor jelenleg hatodik a tabellán.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .