Sanyarú idők járnak a székelyi futballcsapatra. Hol nem is oly rég még megye kettes együttes volt, jelenleg a harmadosztály Szabolcs csoportban sereghajtójaként igyekszik felszínen maradni.

Idestova hat éve, hogy a Székely kipottyant a másodosztályból, azóta pedig történt egy s, más arrafelé. Az aktuális szezon őszi felében hét pontot szerzett az együttes, tavasszal viszont mindhárom fellépését elbukta. De nem hátrálnak meg!
– Sajnos, kevesen vagyunk, elfogytak a játékosok – osztotta meg gondjait Tóth Csaba, a Székely edzője. – Többen dolgoznak, nehéz a hét végen összeszedni a csapatot: a legtöbb meccsre éppen csak ki tudunk állni. A télen igazoltunk hat játékost, akik közül a három jár futballozni, a többiek már lemorzsolódtak, legalábbis nem tudok róluk semmit. Ráadásul a legutóbbi, Nyírtura elleni mérkőzésen kiállítottak egy embert tőlünk, ami nem könnyíti meg a helyzetet. Ha sérülések is közbeszólnak, fogalmam sincs, hogy pótoljuk majd a hiányzókat. Természetesen mindent megteszünk, hogy tisztességesen befejezzük a bajnokságot, most is próbálunk két szabadon igazolható játékossal erősíteni, és azt el kell mondjam, az a szerencse, hogy aki kitart, tényleg szeret focizni. A csapat tagjai odateszik magukat, bár elfáradunk a meccsek végére, de csináljuk becsülettel.