A Dombrád számára nem éppen sikersztori a tavaszi szezon – eddig. A megyei másodosztályú futballcsapat ugyan két győzelemmel indított, utóbbi két fellépését azonban egyaránt elbukta.

A zöld mezes dombrádi csapat egyes játékosainak bizonyítani kell, hogy méltók felvenni a mezt! Fotó: tudósítónktól

Ennek egyenes következményeként a féltávnál még második helyen táborozó Tisza-parti egylet a negyedik pozícióba zuhant vissza, jóllehet az élen nyomuló Nyírkarász csupán két ponttal gereblyézett össze többet. Vagyis, lőtávolon belül a tabella teteje, mindazonáltal érezhető, valami nem kerek, nem klappolnak a dolgok.

– Hiba van a gépezetben – szögezte le Tóth János, a dombrádi egyesület elnöke. – A téli felkészülés közben meg kellett küzdenünk a sérülések és betegségek sorozatával. A keretünk tizenhat főből áll, aminek oka, hogy mindenki lehetőséget kapjon. Mindenki derekasan belevetette magát a munkába, ami megítélésem szerint magasabb osztályban is megállta volna a helyét, ahogyan a nyáron is történt. Nagyon fásult teljesítményt nyújtottunk az első néhány edzőmeccsen, de a végére egyre inkább úgy tűnt, jó úton haladunk, jöttek a gólok és az eredmények is. De tudni kell, az edzések kint voltak a legzordabb időjárásban is, ahogy a felkészülési mérkőzések is, mégpedig műfüves pályán.

Húzza a csapatot – visszafelé

A nyitányon a Ladányi TC-t idegenben még lenyomta a Dombrád, majd a sereghajtó Berencs FC-t is elkalapálta, az Őr elleni idegenbeli, majd a Pátrohával vívott hazai rangadó azonban balul sült,

– Elkezdődött a bajnokság és igazából egy olyan félidőnk volt valójában, amely ettől a csapattól elvárható – Mezőladányban. A többi meccsen látottak nem győztek meg! Folyamatos egyéni hibák és ami ennél rosszabb, nagyképű, alibi, elfogadhatatlan játékot mutattunk. Akinek húznia kellene húzza a csapatot, csak éppen visszafelé! Ez ősszel is megvolt, csak pont fordítva, úgy hívták, csapatmunka és alázat egymás, no meg az ellenfél irányában! Nem tudom néhányan mit gondolnak, de ez a megye kettő! Valaki feljebbvalónak képzeli magát, csak sajnos, itt sem emelkedik ki! Vagyis igen, de lefelé lóg ki a sorból. Úgy gondolom, kikapni sztárocskák nélkül is kitudunk, így az érintett játékosoknak két mérkőzésük van bebizonyítani, hogy méltók felvenni a dombrádi mezt! Ha nem, akkor sorry, mert a csapatszellemet rombolni és csupán részt venni a rendezvényen, köszönjük, de nem kell! Szív és akarat nélkül nem kell futballozni Dombrádon!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .