A megyei másodosztály Nyírerdő csoport huszadik fordulójának mérkőzéseit játsszák a hét végén.

Megyei II osztály: Nyírerdő csoport, 20. forduló (kezdés: 16 óra, ifi: 14)
Szombat
Berencs FC (16.)–Ajak (10.)
Lippai Tibor, a Berencs FC edzője: – Az idegenbeli döntetlen után mindenképpen szeretnénk nyerni ezen az igazi szomszédvári rangadón, ennek megfelelően készülünk.
Barati István, az Ajak edzője: – Az utolsó helyezetthez utazunk, ahol nagyon komolyan gondolják a bennmaradást, ennek érdekében sok játékost igazoltak. Nagyon nehéz, küzdelmes mérkőzésre számítok.
Vasárnap
Őr (5.)–Nyírmada (15.)
Kálmándi Bertalan, az Őr edzője: – Igaz, az elmúlt hétvégén nyertünk idegenben, de meggyőződésem, hogy ez a játék kevés lesz a Mada ellen. Ahhoz, hogy az élbolyban maradjunk, hazai pályán nyerni kell.
Jónás János, a Nyírmada játékos-edzője: – Azt gondolom, ha mentálisan és morálisan úgy állunk ehhez a meccshez, mint a legutóbbihoz, akkor igen is lehet keresnivalónk.
Pátroha (3.)–Ramocsaháza (14.)
Minyin Vitalij, a Pátroha edzője: – Izgalmas mérkőzésre számítok, de úgy gondolom, jelenleg olyan egységes csapat vagyunk, hogy most sem fogunk csalódást okozni.
Bacskai Attila, a Ramocsaháza edzője: – Pátroha az a hely, ahová nem nyerni járnak a csapatok. De minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy ponttal távozzunk.
Demecser (8.)–Dombrád (4.)
Berecz Csaba, a Demecser edzője: – Tény, mindkét csapat számára rosszul alakult az előző két forduló. Az egyik bajnokesélyes csapatot fogadjuk, bármennyire jó az ellenfél. mindent el fogunk követni, hogy javítsunk a mérlegünkön.
Tóth János, a Dombrád elnöke: – A feladat adott, örülni egy pici győzelemnek Demecserben, ami nem lesz egyszerű!
Nyírkarász (1.)–Vaja (9.)
Tóth Tibor, a Nyírkarász edzője: – A hétvégi siker sérülésekkel járt. Most olyan csapat látogat hozzánk, amelynek edzője, akárcsak három játékosa megfordult korábban nálunk, így biztos van bennük bizonyítási vágy, de mi akármilyen összeállításban állunk fel – győzelemre törünk!
Gazdag Attila, a Vaja játékos-edzője: – A szép focit játszó csapat otthonába most a szépfiúk látogatnak… Az, hogy mi lesz az eredmény előre megjósolni nem lehet, egy biztos, mi a győzelem érdekében lépünk pályára.
Fényeslitke (11.)–Szabolcsveresmart (13.)
Nagy Zoltán, a Fényeslitke edző: – Ha most sem nyerünk hazai pályán, akkor kíváncsi leszek, hogy egyáltalán kit tudunk majd legyőzni… Megjegyzem, egy-két játékos hozzáállása nem méltó a megye kettes bajnoksághoz!
Kedves Milán, a Szabolcsveresmart edzője: – Azt kell mondjam, a mi helyzetünkben csak a három pont megszerzése lehet üdvözítő. Egyszerűen nyernünk kell!
Záhony-Tiszaszentmárton (2.)–Kék (12.)
Sárkány Gábor, a Záhony-Tiszaszentmárton játékos-edzője: – A vasárnapi mérkőzésen látottakról azt gondolom, ha nem is teljes mértékben, de elégedett lehetek. Még pontosabb és higgadtabb befejezésekre kell törekednünk, hogy tudjuk tartani a lépést a riválisokkal. Tudom, hogy a srácok ennek érdekében mindent megtesznek. Ezzel a felfogással, hozzáállással és küzdőszellemmel kell minden meccsen pályára lépnünk!
Fabók István, a Kék edzője: – Hétről hétre idegenben lépünk pályára és ráadásul folyamatosan nagy nyomás alatt. Meg kell küzdünk a hazai pálya élvezte előnyökkel és az idegenben játszók „szokásos” előnytelenségével. Ráadásul a Brexit miatti munkaerő-elvándorlás is érezteti hatását a csapatnál, meccsről meccsre egyre kevesebben vagyunk az öltözőben! A hétvégén, jó lenne, ha megjelenne az öltözőnkben a mi Szalai Ádámunk, mert már a Norbi update után is adnak pontot, csak nekünk nem!
Ladányi TC (7.)–Gergelyiugornya (6.)
Sütő János, a Ladányi TC edzője: – Olyan csapat jön hozzánk, amely a tavaszi szezonban nagyon eredményes teljesítményt nyújt, mi viszont szeretnénk megállítani. A múlt héten jól játszottunk, csak egy kicsi hiányzott a sikerhez, azon dolgozunk, hogy minden téren előrelépjünk, annál is inkább, mert nagyon fontos számunkra ez a mérkőzés.
Czirják József, a Gergelyiugornya edzője: – Nehéz mérkőzésre számítunk, de mindent megteszünk a siker érdekében. Ehhez összeszedetten, koncentráltan kell futballozunk az elsőtől az utolsó percig.