A Vámosoroszi tizenhárom gólt hintett a Terem elleni megye kettes meccsen, ami az erőviszonyokat tekintve nem nevezhető rendkívüli eseménynek. Elvégre a bajnoki címre is esélyes, második helyen táborozó vendégek a sereghajtót kalapálták el.

Szabó Tamás már a visszatérést tervezi – műtét helyett Fotó: tudósítónktól

Mindazonáltal az egyébként sportszerű találkozó mégsem lesz mindenkinek a „szíve csücske” – Szabó Tamás egészen biztosan igyekszik majd mielőbb kitörölni emlékezetéből. A Vámosoroszi huszonöt éves támadója az első félidő derekán súlyos sérülést szenvedett, pályafutása során először mentő szállította el a pályáról. Aligha így képzelte a tavaszi szezont, amikor a télen Nábrádról a Kelet-Magyarország csoport élcsapatához igazolt.

– Ártalmatlan szituációban ráléptem a labdára, rosszuk estem, aláfordult a balkezem és eltört a csuklóm, pontosabban az orsócsont – ecsetelte megpróbáltatásait Szabó Tamás. – A mátészalkai kórházba gipszsínt kaptam, olyan az „üzenettel”: ha nem forr ideálisan össze, akkor műtét lesz a vége, amit azért jó lenne elkerülni! Sajnos, ez benne van a fociban, nem én vagyok az első és nyilván nem az utolsó, aki hasonlóan jár. Ez az első komolyabb sérülésem, soha többet ne is legyen ilyen, pláne, hogy mentő vigyen el. Szeretnék mihamarabb visszatérni, de attól tartok, legalább egy hónapot ki kell hagynom. Balszerencsés vagyok, mert bizonyítani akartam, hogy nem véletlenül igazoltak le, de azt ígérhetem, nem tör meg a sérülés, ha ismét pályára léphetek, megteszem, ami tőlem telik!

És még valami…

– Ezúton szeretném megköszönni, hogy sokan aggódnak értem! A teremiek  sportszerű hozzáállását, emellett a csapatom minden tagjának köszönöm, hogy érdeklődnek és mellettem állnak!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .