Kivételes módon (a magyar válogatott vasárnapi mérkőzése miatt…) szombaton rendeztek teljes fordulót az NB III. Keleti csoportban. A huszadik játéknapon a Sényő-Carnifex, akárcsak a Nyírbátor egyaránt hazai pályán szerepelt.

A Sényő a feljutásra hajtó Szolnok ellen próbált kozmetikázni tavaszi szereplésén, ami mindennek ígérkezett, csak habkönnyű feladatnak nem. A felek keveset kockáztattak az első félidőben, a biztonsági játék közben a házigazda előtt adódott a legnagyobb lehetőség, Barcsay Márk bombáját a kapufa segítségével hárította az ellenfél kapusa. A második játékrészben vezetést szerzett a Sényő, majd hiába támadott erőteljesen a Tisza-parti gárda, a hazai kontrák veszélyesnek bizonyultak. A fegyelmezett bátori játék pedig értékes győzelmet eredményezett.
Ugyanakkor a Nyírbátor az élvonalbeli Diósgyőr második számú együttesét fogadta, amely csak a sereghajtó Salgótarjánt előzi a tabellán. Gyors és némileg váratlan hazai gólt követően egyre többet birtokolta a labdát a technikás, jól képzett játékosokat felvonultató diósgyőri „fakó”. Levegőben lógott az egyenlítés, de a szünet előtt a Szilágyi-legénység feljebb tolta állásait, így mindjárt változott a mérkőzés képe. A második félidőben is enyhe mezőnyfölényben futballozott a borsodi alakulat, a Bátor pedig szívósan őrizte előnyét – sikerrel.
NB III.: Keleti csoport, 20. forduló
Sényő-Carnifex–Szolnok 1–0 (0–0)
Sényő, 300 néző, v.: Nazsa. Sényő: Gagyi S. – Bodó G., Klepács K., Kristófi S. (Bernáth M.), Lakatos L. (Ács Á.), Phrakonkham, Fabu M., Kapacina K., Barcsay M. (Ruska T.), Kapacina V., Márton A. Edző: Fiumei Viktor, Imrő László.
Gól: Kapacina K.
Imrő László: – Megcsináltuk! Nagyot küzdöttünk, nehezen találok szavakat! Fegyelmezettek voltunk és szervezettek,azt gondolom mindent elmond a mérkőzésről, hogy kapusunknak csak egy védeni valója volt. De az mekkora! Gratulálok a vendégcsapatnak és további sok sikert kívánok neki a folytatásban, kívánom, hogy érje el célját.
Nyírbátor–Diósgyőri VTK II. 1–0 (1–0)
Nyírbátor, 200 néző, v.: Veizer. Nyírbátor: Vasas G. – Szegedi B., Müller Zs., Scheibli M. (Danó M.), Bagi Á., Pálinkás G., Boros D., Fenyőfalvi Cs. (Sárosi M.), Terdik Zs., Urbán B., Mácsik D. (Kovács E.). Edző: Szilágyi Krisztián.
Gól: Scheibli M.
Szilágyi Krisztián: – Az egész mérkőzésen nagyon fegyelmezetten és taktikusan játszottunk, fontos győzelmet arattunk. További sok sikert az ellenfélnek.