Van valami a levegőben. Nyírbélteken egészen biztosan, ahol a tavaszi fuvallattal egyetemben szárnyra kapott a megyei másodosztályú futballcsapat.

A jelek szerint más ez a nyírbélteki csapat, mint az őszi… Fotó: tudósítónktól

A fejlődés megkérdőjelezhetetlen, az őszi idényben összegereblyézett hat pontot három idei fellépésen megduplázta a Tóth Tibor irányította újonc egylet. Két győzelem mellett csupán egy idegenbeli vereség csúszott be, persze, a Kállósemjén elleni bukta miatt senki nem dőlt a kardjába. Az Encsencs elleni hazai. majd a legutóbbi, Leveleken aratott sikerrel ugyan a tizenötödikről csupán egy helyet tudott feljebb nyomulni a Béltek, de ugyebár, aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli.

– Persze, nagyon örülünk, de azért óvatosan kezeljük a történteket – merült a részletekbe Tripsánszki János, nyírbélteki technikai vezető. – Amit Tóth Tibor kért a télen, nevezetesen, hogy olyan fiatal játékosokat igazoljunk, akik nem bliccelik el az edzéseket, úgy néz ki, sikerült megvalósítani. Így az edzéslátogatottság jelentősen javult az őszhöz képest, ennek látszik az eredménye. Igaz, sok sérülés zavarta a felkészülést, szerencsére, lassan kiegyenesednek a sorok, ez pedig egyáltalán nem elhanyagolható tényező.

Szó nincs arról, hogy Nyírbélteken elájultak volna a tavaszi szerepléstől, ezzel együtt jó adag „önbizalomfröccsel” szolgált az eddig lecsengett három forduló.

– A Semjéntől ugyan kikaptunk a tavaszi nyitányon, de már akkor szembeötlő volt, hogy ez már egy másik csapat, ami az Encsencs, majd a Levelek legyőzésével még inkább bebizonyosodott. Azt nem állítom, hogy sziporkázó futballt mutattunk be, de ez talán esetünkben megbocsátható, viszont azok a kis nüanszok, amelyen korábban rendre elbuktunk, most nem „szóltak közbe”, sőt javunkra billent a mérleg nyelve.  Célunk a bennmaradás kiharcolása, mégpedig a pályán, nem adminisztratív módon!

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .