Csak fiataloknak! Egy nagy túróst. Nem csupán a húszéveseké a világ, a futballban pláne osztanak még lapot a „veteránoknak”, akik ötven felett is vígan elpilinckáznak még.

Lelt József úgy elfáradt a vasárnapi meccsen, hogy másnap délig aludt Fotó: magánarchívum

Lelt József például, „vén fejjel” elszegődött a megyei harmadosztály Szabolcs csoportban szereplő Nyírpazonyhoz, csak úgy brahiból, mire mindjárt a tavaszi nyitómeccsen győztes gólt szerzett. Ráadásul az egyetlen „dugót” a Tiszadob elleni mérkőzésen, amelyet 1–0-ra nyert meg a házigazda.

– Két éve nem rúgtunk labdába Papp Zsolti barátommal, gondoltuk egy merészet, menjünk el megye háromba valahová – tartott élménybeszámolót Lelt József. – Igaz, voltak ajánlataink magasabb osztályból is, a Mátra csoportból… De az már nem nagyon csíkolt bennünket. Igy esett a választás Nyírpazonyra, ahol egyből kitűnt, hogy egy jó kis társaságba kerültünk. A debütálás nem is sikerülhetett volna jobban: az 51. születésnapomon győztes góllal sikerült bemutatkoznom. Óriási gólt rúgtam vagy ötven centiről, olyan igazi „Ádámszkis gól” volt. De ahogy az egyik barátom mondaná: nem berúgni nehéz, hanem ott járni… Sikerült végigjátszani a kilencven percet, halkan megjegyezném, úgy elfáradtam, hogy másnap délig sikerült aludnom. Ugyanakkor nagyon jó volt újra a pályán lenni. Mielőtt a károgók megnyilvánulnának, hogy a megye háromban bottal viszik a labdát, meg ott kézből rúgják a szögletet, az nagyon téved, mert itt is láttam a lelkes, szimpatikus tiszadobi, és a mi csapatunkban is ügyes, fiatal srácokat, akik fentebb is megállnak a helyüket.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .