Szerzett már bajnoki címet, nem is egyet, mindezt az ibrányi csapat tagjaként zsebelte be Kiss Tamás. Most „egyéniben” is a csúcsra ért: őt választották az elmúlt év legjobb megyei labdarúgójának!

Ráadásul a harmincegy esztendős támadó az „eredményhirdetéskor” ünnepelte névnapját (március 7.), így számára igazán klasszul festett az egyébként is jeles dátum. Már csak egy dolog hiányzik, hogy valóban felejthetetlen legyen a szezon, amiért azonban alaposan meg kell dolgozni – Ibrányban ugyanis az aranyat célozták meg a bajnokság végére.
– Meglepődtem, amikor értesítettek, hogy jelenésem lesz a díjátadón, egyben óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy rám esett a választás – nyomatékosította Kiss Tamás. – Egyébként is azt vallom, ha csak egy zsíroskenyér tornán megválasztanak a legjobbnak, az is meg kell becsülni, ez pedig tényleg örök élmény marad! Voltam gólkirály, teremtornákon megkaptam a legjobb játékos címet, de ez mégis csak más, sokkal nagyobb elismerés. Ami még inkább arra sarkal, hogy ne dőljek hátra, odategyem magam a folytatásban is.
Kiss Tamás van olyan profi, hogy ne feledkezzen el ibrányi társairól, akik nélkül mindez aligha valósulhatott volna meg.
– Természetesen nem csupán az én sikerem a díj, az egész csapat érdeme! Emellett többször szóba került egymás közti beszélgetések során az öltözőben, hogy a megfelelő háttér nélkül nehéz eredményesen futballozni. Nekem is gyakran eszembe jut, a családom és a menyasszonyom mekkora áldozatot hoz, hogy a játékra tudjak koncentrálni. Már csak azért, mert van feladatunk, ebben az évben szeretnénk egy még nagyobb sikert elérni, az pedig már abszolút közös munka eredménye lenne…