Szigeti Viktor és az újfehértói csapattársak eddig vállvetve küzdöttek a megyei másodosztályú egylet minél sikeresebb alakítása érdekében. Eddig ebben nem is volt hiba, vasárnap viszont vállsérülés miatt kidőlt a huszonöt esztendős több poszton bevethető futballista.

Szigeti Viktor jobb lába sem festett túl szépen a vasárnapi meccs után… Fotó: tudósítónktól

A Nyíribrony ellen egyébként 1–0-ra megnyert hazai mérkőzésen alig több, mint húsz perc jutott Szigeti Viktornak, akinek egy ütközést követően kiugrott a válla, ráadásul a jobb lábán is „szép” sebeket ejtettek. A fehértói játékost mentő szállította el a pályáról, mivel a sérült testrészt nem tudták azonnal helyre rakni, szerdán kénytelen műtőasztalra feküdni.

– Nehéz úgy beszélni a történtekről, hogy ne bántsak meg senkit, rajtam pedig már nem segít, ha bárkit is becsmérelek – fejtegette Szigeti Viktor. – Hazaadtam a labdát, akkor tartottak a jobb lábamra, nem számítottam rá, ráadásul rosszul estem, kiugrott a jobb vállam. Először csak a lábamban éreztem fájdalmat, azután kaptam a vállamhoz. A kórházban kiderült, úgy ficamadott ki a vállam, hogy azt csak műtéttel lehet helyre tenni. Mindennek tetejében, egy korábbi sérülés következtében porcleválással is bajlódom, emiatt ugyancsak műtétre lenne szükségem, amire még nem tudni, mikor kerül(het) sor.

Újfehértói berkekből származó információ szerint, bár Szigeti Viktort még vasárnap este hazaengedték, megpendítette a visszavonulás lehetőségét… Azóta némileg változott a helyzet, legalábbis nyitva hagyta a kiskaput.

– Alapesetben nyolc hetet kell kihagynom, nem is dolgozhatok, hát, nem igazán vagyok jókedvemben – közölte Szigeti Viktor. – Ilyenkor sok minden megfordul az ember fejében, de remélem, idővel elmúlnak a rossz gondolatok. De ha nem szeretném, eddig sem futballoztam volna, várjuk, ki, mi lesz ennek a vége…

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .