Kilenc személyes kisbuszban bőven volt hely a kártyázásra, alaposan megfogyatkozva, de töretlen lelkesedéssel utazott aktuális idegenbeli túrájára a Csenger NB II-es futsalcsapata.

A képen szinte az összes pályára lépett csengeri játékos Fotó: tudósítónktól

Az Újpest elleni meccsre Juhász Sándor kapus mellett öt bevethető mezőnyembere maradt Szilágyi Sándornak, vagyis az edző egyetlen cserével gazdálkodhatott. Minden nyűg dacára a szatmáriaknak fekszenek a lilákkal vívott idegenbeli csaták – rendre vékony kerettel utaznak ezekre a meccsekre, és szinte mindig nyertek. A nemes hagyományt pedig tovább próbálták éltetni a vendégek, akik már az első félidőben csaknem szétzúzták a hazai reményeket. Hamar három „fával vezetett” a Csenger, a bökkenő annyi volt, hogy a házigazda a szünetig minimálisra csökkentette a különbséget.

A második félidő Pankotai István még két gólt hintett, mindannyiszor vezetett is látogató, fogyott viszont a szufla – az Újpest valamennyi alkalommal egyenlített, így döntetlen lett a vége. Karcsú létszámban megsüvegelendő a „pontos” csengeri teljesítmény.

NB II.: Keleti csoport, felsőházi rájátszás, 2. forduló

Újpest–Csenger Futsal 5–5 (2–3)

Budakalász, 50 néző, v.: Deme, Nyekita.

Csenger: Juhász S. – Fejes J., Pankotai I., Pálfi I., Mándi L. Csere: Osváth S. Edző: Szilágyi Sándor.

Gól: Horváth L. 2, Péter M., Gyárfás T., Kapcsos V., illetve Pankotai I. 3, Osváth S., Pálfi I.

Szilágyi Sándor: – Igaz, hogy nem nyertünk, de ez az eredmény győzelemmel ér fel számunkra. Rég voltam ilyen büszke a fiúkra, sokadszor mutatták meg, hogy többet érdemelnek! Az elmúlt két évben hatszor játszottunk az Újpesttel, ez volt az első pontvesztésünk. Nem teszünk le dobogós álmainkról!

További eredmények: Kartal–Ferencváros 2–2, Kecskemét–Gyöngyös 3–3

Az állás: 1. Ferencváros 11 pont, 2. Kartal 8, 3. Kecskemét 6, 4. Újpest 5, 5. Csenger 4, 6. Gyöngyös 3. A csapatok az alapszakaszban elért helyezésük alapján bónuszpontokat hoztak magukkal.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..