Az NB III. Keleti csoport tizennyolcadik fordulójában a Sényő-Carnifex és a Nyírbátor egyaránt otthon próbálta gyarapítani pontjai számát.

A Sényő az Egert fogadta, amelyet a tavaszi nyitófordulóban alaposan megszórt a Nyírbátor, ráadásul a hevesi csapat edzőjét, Vígh Ferencet visszaesőként hosszú időre elmeszelték, akit nem sokkal később menesztett a vezetőség. Így a látogatók új trénerrel, az egyébként a szakmai igazgató posztot is betöltő, Vitányi László irányításával léptek színre. A hazaiak korán vezetést szereztek egy szép fejesgóllal, majd a vendégek enyhe mezőnyfölénybe kerültek, ráadásul Hatházi Dávidot egy ártalmatlan szituációban kiállították. Bár megfogyatkozott a Sényő, egészen a hajráiig őrizte előnyét, a végén viszont két bombagóllal kicsikarta a győzelmet az Eger.
Ugyanakkor az élmezőnyhöz közelítő Nyírbátor a kilencedik helyen tanyázó, mindazonáltal veszélyes ellenfélnek számító Debreceni EAC ellen próbálta tovább fényezni szereplését. A nagy iramú mérkőzésen a DEAC kezdett határozottabban, majd fokozatosan játékba lendült a Szilágyi-legénység. A 32. percben egy szigorúan megítélt szabadrúgásból Máté Péter védhetetlenül lőtt a bal sarokba, sőt, a kitámadó házigazdák a szünet előtt újabb gólt kaptak. A folytatásban próbálta menteni a menthetőt a Bátor – nem sikerült.
NB III.: Keleti csoport, 18. forduló
Sényő-Carnifex–Eger 1–2 (1–0)
Sényő, 200 néző, v.: Kátai. Sényő: Szabó Z. – Phrakonkham (Lakatos B.), Klepács, Bodó, Márton, Lakatos L., Hadházi, Barcsay, Kapacina V. (Fabu), Kristófi (Lizák B.), Kapacina K. Edző: Fiumei Viktor, Imrő László.
Gól: Kapacina K. Kiállítva: Hatházi (36. perc)
Imrő László: – Nagyon sajnálom a fiúkat, mert nemhogy a vereséget, de a győzelmet is megérdemeltük volna még úgy is, hogy nagyon sok időt emberhátrányban játszottunk. Ha jobban figyelünk, akkor ezt a mérkőzést hamarabb eldönthettük volna. Így nem marad más mint, hogy gratuláljunk ellenfelünknek!
Nyírbátor–DEAC 0–3 (0–2)
Nyírbátor, 150 néző, v.: Bálint A. Nyírbátor: Vasas G. – Szegedi B., Müller Zs. (Molnár L.), Tóth M., Katona Gy., Vámos M. (Urbán B.), Pálinkás G., Benkő B. (Sárosi M.), Boros D., Fenyőfalvi Cs., Terdik Zs. Edző: Szilágyi Krisztián.
Gól: Máté P., Sidibe, Patócs R.
Szilágyi Krisztián: – Nagyon tompán kezdtük a mérkőzést, az első félidő végére pedig jelentős hátrányba kerültünk, a szünet után megpróbáltunk mindent, de ezúttal, ha reggelig játszunk sem szerzünk gólt…