A megyei másodosztály Kelet-Magyarország csoport tizenhetedik fordulójában négy mérkőzést játszottak szombaton.

A nyírmeggyesi és nyírcsaholyi csapat örökrangadón találkozott Fotó: Plesu Ádám

Csengersima–Szatmárcseke 4–1 (1–1)

Csengersima, 120 néző, v.: Kocsis Zs. Csengersima: Bélteki L. – Domokos L., Drumar A. (Szeles R.), Kerekes M. (Tóth F.), Rosu, Balogh B., Nyíri A., Asztalos G., Korponai K. (Belbe R.), Volkán R. (Asztalos I.), Halász N. (Horváth T.). Játékos-edző: Volkán Roland. Szatmárcseke: Nagy M. – Banga B., Algács M., Hadadi K., Horváth G., Bozsányi I., Varga T. (Somogyi N.), Mándi Z., Császár T., Mándi Zs., Botos Á. Edző: Hadadi Ferenc. Gól: Volkán R., Asztalos G., Belbe R., Balogh B., illetve Császár T. Ifi: 1–6.

 Volkán Roland: – Ellenfelünk egyenlő partnerünk volt egészen addig amíg el nem fogytak, a végén már fel is őröltük őket. További sok sikert kívánok nekik, a sérült játékosuknak pedig mielőbbi felépülést kívánunk.

Hadadi Ferenc: – A második félidőben kijött, hogy a csengersimai kispad hosszabb mint a miénk. Gratulálok Rolandéknak!

Nábrád–Hodász 4–2  (3–1)

Nábrád, 70 néző, v.: Ésik I. Nábrád: Horváth J. – Balogh Gy., Kocsis I. (Piros D.), Mercz J., Mercz Z., Tar T., Kovács B., Tejfel D. (Pintye K.), Pásztor L. (Csákányóczki T.), Sárai G. (Fábián G.), Pásztor A. Edző: Végh András. Hodász: Széles I. – Tóth M., Balogh A., Botos G., Papp T., Mondom F., Kozák Gy., Horváth J., Kiss R., Tóth-Kondor I., Varga R. Edző: Pálfi József. Gól: Mecz Z., Kocsis I., Tejfel D., Tar T., illetve Balogh A., Horváth J. Ifi: 0–3.

Végh András: – A csapat ezt a győzelmet egykori edzőnk és törzsszurkolónk, Kósa László emlékére ajánlja fel. A mérkőzésről még a továbbiakban annyit, hogy egy kiválóan közreműködő játékvezetői hármas mellett, sportszerű keretek között, szinte egy barátságos mérkőzésen megérdemelten tartottuk otthon a három pontot. Így jó szájízzel fogyaszthatjuk el a közös vacsorát.

Pálfi József: – Szabadalmaztatni fogom a hat védős és négy csatáros játékot. Ha lesznek olyan csapatok akik ezt nem tudják majd feldolgozni, akkor talán nyerünk egy mérkőzést.

Tisztaberek–Vámosoroszi 2–1 (1–0)

Tisztaberek, 100 néző, v.: Debreceni S. Tisztaberek: Makay Z. – Molnár R., Rudnák N. (Sólyom M.), Nagy J., Berki N., Szilágyi L., Bencze Á., Tóth J., Kocsán G., Jóni R., Garda E. (Kálló A.). Edző: Oroszi István. Vámosoroszi: Szaniszló Á. – Szabó T. (Bakó K.), Somogyi R. (Szaniszló T.), Szabó Antal, Riskó T., Rigó A., Baráth G., Róka R., Molnár R. (Csatári Z.), Márton J., Somogyi T. Edző: Mikes Ferenc. Gól: Nagy J. (11-esből), Szilágyi L., illetve Rigó A. Ifi: 4–1.

Oroszi István: – A végére kicsit izgalmassá vált a találkozó, de úgy gondolom, hogy az egyik bajnokesélyes ellen megérdemelten győztünk, mert nagyon nagy energiákat mozgósítottunk ennek érdekében.

Mikes Ferenc: – A kihagyott tizenegyes ellenére is simán le kellett volna hoznunk ezt a meccset.

Nyírmeggyes–Nyírcsaholy 2–0 (0–0)

Nyírmeggyes, 250 néző, v.: Szabó I. Nyírmeggyes: Hajzer T. – Balogh L., Almási J., Nagy Zs., Török G. (Kovács L.), Batizi-Pócsi N., Rézműves F., Takács S., Székely Zs. (Dobos J.), Gózner K., Drabik M. Edző: Körmös Miklós. Nyírcsaholy: Gergely I. – Putirka B., Balogh J., Botos S., Balogh J., Petrohai L. (Kiss A.), Szimuly G. (Kovács J.), Magyari D. (Botos B.), Gergely M. (Bégány G.), Mező A., Csaholyi Cs. Edző: Tóth Zoltán. Gól: Batizi-Pócsi N., Gózner K. Ifi: 2–2.

Körmös Miklós: – Nem játszottunk jól, de legalább nyertünk, és ez volt most a legfontosabb. Gratulálok a srácoknak, és további sok sikert kívánok a vendégcsapatnak.

Tóth Zoltán: – Egy jó iramú meccset játszottunk az éllovassal, mely csak az utolsó pillanatban dőlt el. Minden tiszteletem a játékosok, akik mindent megtettek a sikeres szereplésért. Nem csüggedünk, megyünk tovább.

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .