Ahogy azt augusztus derekán, a bajnoki rajt előtt megpedzettük, a nyírcsászári csapat tagjai példát mutatnak abból, milyen az igazi fociszeretet.

A nyírcsászári csapat tovább hajt az első győzelemért Fotó: Teicska Balázs

A megyei harmadosztály Nyírség-csoportban érdekelt együttes az előző bajnoki évadban egy mérkőzést tudott megnyerni a huszonkét fellépésből, az aktuális szezonban még egyet sem. A gárda „féltávnál” még nem szerzett pontot, de… Ez sem tántorítja el őket a folytatásól, továbbra sem sírnak, pláne nem panaszkodnak.

– A miénk egy baráti társaság, amely színtisztán amatőr szinten futballozik – szolgált magyarázattal az őszi produkcióra Jakab Csaba, a Nyírcsászári edzője. – Mint korábban nyilatkoztam, ez nálunk csak egy vasárnapi szórakozás a barátokkal, helyi illetve környékbeli játékosokkal. Támogatónk a helyi önkormányzat, a szűkös anyagi körülmények miatt nehéz az igazolás, mikor kinek, milyen barátját, ismerősét tudjuk leigazolni. A jelenlegi eredménytelenség abból adódik, hogy a nyáron öt játékosunk távozott, vagy a munkája miatt nem tudott járni. De a mi csapatunk szereti a focit és ezért játszunk, a meccs után megbeszéljük a dolgokat egy sör, vagy éppen üdítő mellett. Gyengén szerepeltünk, pontot sem szereztünk, de játszunk tovább az első győzelem megszerzéséért. Hajrá, Nyírcsászári!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .