Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Igazgatóság megtartotta hagyományos ünnepi rendezvényét, amelyen az elmúlt év legjobbjait díjazták.

A nyíregyházi eseményen dr. Szalacsi Árpád elnök, Kvaka Árpád igazgató, valamint Baracsi Endre és Nagy Miklós társadalmi elnökségi tagok jelenlétében nyolc kategóriában nevezték meg a 2018-as esztendőben kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosokat, csapatokat, edzőket. Továbbá a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye labdarúgásáért/dr. Szabolcsi József díjat is átadták.
Az Ibrány két elismeréssel gazdagodott: Kiss Tamás, miként a megyei első osztályú futballcsapat is kiérdemelte a megkülönböztetett figyelmet. A Nyírgyulajt irányító Lukács Tibort eredményes munkáját ugyancsak díjazták, nem mellesleg a tréner magasan vezeti a jelenleg a megyei „élvonalban” dolgozó trénerek listáját abban a tekintetben, hogy adott csapatnál ő ül a legrégebben a kispadon. Mégpedig idestova tizenegy esztendeje vezényli a Gyulajt.
Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Igazgatóság díjazottjai
Az év legjobb labdarúgója: Kiss Tamás (Ibrány)
Az legjobb utánpótlás labdarúgója: Starosta Dávid (Nyíregyháza Spartacus)
Az év férfi csapata: Ibrány
Az év utánpótlás csapata: Újfehértó U19
Az év férfi felnőtt edzője: Lukács Tibor (Nyírgyulaj)
Az év utánpótlás edzője: Majoros Imre (Vásárosnamény DSE)
Az év női egyesülete: Nyírség NSC
Az év aktívája/Kocsis Sándor díj: Benkő Róbert
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye labdarúgásáért/dr. Szabolcsi József díj: Neumann Gábor