Az NB III. Keleti csoportban is „kitavaszodott”: a tizenhetedik forduló mérkőzéseivel rajtolt az idény második fele. A Sényő-Carnifex, akárcsak a Nyírbátor idegenben kezdett.

A nyírbátoriak számára egri fellépéssel indult a tavaszi idény Fotó: Janovics János

A tabellán hatodik Sényő-Carnifex mindjárt rangadónak titulálható összecsapással nyitott a negyedik helyen állomásozó Füzesgyarmat otthonában. A kiegyenlített első félidőben egy felesleges belépőt követően megítélt szabadrúgásból szerzett góllal csikart ki előnyt a házigazda. A szünet után jelentősen feljavult a Sényő, amely hamar egyenlíteni tudott, sőt a folytatásban több helyzetet dolgozott ki – miközben a Gyarmat egy ízben a kapufát találta el. A jó iramú mérkőzésen a vendégek közel álltak a győzelemhez.

Ugyanakkor a táblázaton nyolcadik Nyírbátor a tizenegyedik pozícióban posztoló Egerhez látogatva kezdte tavaszi szereplését. Félóra elteltével emberhátrányba került a hevesi együttes, amit még a szünet előtt kihasznált a Szilágyi-legénység – Tóth Márk fejesgóljával jutott vezetéshez. A folytatásban egyértelművé vált a Bátor fölénye, amely biztosan nyert.

NB III.: Keleti csoport, 17. forduló

Füzesgyarmat–Sényő-Carnifex  1–1(1–0)

Füzesgyarmat, 500 néző, v.: Antal P.  Sényő: Szabó Z. – Bodó G., Klepács K., Hadházi D., Kristófi S. (Lizák B.), Bernáth M., Fabu M. (Lakatos L.), Kapacina K., Barcsay M., Kapacina V. (Ács Á.), Márton A. Edző: Fiumei Viktor, Imrő László.

Gól: Lukács Zs., illetve Hadházi D.

Imrő László: – Na hát, megy ez nekünk nagyobb pályán is! Egy szép egyenlítő találat után ellenfelünk fölé kerekedtünk. A hazaiak csak ívelés után okoztak némi veszélyt kapunk előtt. A rendkívül rossz talajon tetszetős kontrákat vezettünk, melyekben benne volt a gólszerzés lehetősége!

Eger–Nyírbátor 0–4 (0–1)

Eger, 150 néző, v.: Bodzai. Nyírbátor: Vasas G. – Szegedi B., Sárosi M. (Bagi Á.), Müller Zs., Tóth M., Vámos M. (Mácsik D.), Pálinkás G. (Urbán B.), Benkő B., Boros D., Fenyőfalvi Cs., Terdik Zs. Edző: Szilágyi Krisztián.

Gól: Terdik Zs. 2, Tóth M., Pálinkás G. Kiállítva: Gresó M. (26. perc).

Szilágyi Krisztián: – A kiállítás után már egyértelműen a mi akaratunk érvényesült, és magabiztos győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatomnak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .