Kétgólos hátrányból „fut neki” a Ferencváros elleni kedden (kezdés: 20 óra) esedékes hazai Magyar Kupa-visszavágónak a Kisvárda Master Good futballcsapata.

A nyolcaddöntő első felvonását 2–0-ra nyerte otthon a Fradi, holott a Várda sokáig jobban játszott ellenfelénél. Így viszont már roppant nehéznek ígérkezik a továbbjutás kiharcolása, ráadásul az élvonalbeli bajnokság is kőkemény feladat elé állítja a Dajka-legénységet.
– Ebben a helyzetben talán elfogadható, ha azt mondjuk, a bajnokság az elsődleges, ezért néhányan, már a Mol Vidi elleni szombati mérkőzésre gondolva, pihenőt kapnak az alapcsapatból – nyilatkozta Dajka László, a Kisvárda edzője a klub hivatalos honlapjának. – Így volt ez a múlt szerdai első mérkőzésen is, amelynek első félidejében kifejezetten jól játszottunk, és többen is bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Sportemberek vagyunk, természetesen kedden is győzni szeretnénk, és ha mi szereznénk a meccs első gólját, akkor bizony érdekessé válhatna a folytatás. Ha viszont a Fradi talál be először, akkor minden bizonnyal eldőlne a továbbjutás. Bárhogy is alakul, kedd este még örülni vagy szomorkodni fogunk, de utána már a Vidi elleni bajnoki lesz a terítéken.
Ehhez még annyit, amennyiben 2–0-s hazai győzelem születne, akkor kétszer 15 perces hosszabbítás a penzum, ha akkor sincs döntés, akkor pedig jöhet a tizenegyespárbaj-