Gyász költözött a szívekbe. Vasárnap tragikus hirtelenséggel elhunyt Herman László ibrányi főrendező, az egyesület korábbi edző, emblematikus alakja.

Herman László (középen, kabátban) már a régi, sok nagy csatát látott ibrányi pályán is a csapat mellett állt – dolgozott Fotó: tudósítónktól

Mint arról beszámoltunk, a Gyulaháza elleni megyei első osztályú ifjúsági mérkőzés előtt Herman László rosszul lett, hiába küzdöttek megfeszített erővel az életéért, a hetvenöt éves sportember elvesztette utolsó csatáját.

– A jegyzőkönyvet vezettem fel a számítógépre, már csaknem befejeztem, amikor Herman Laci bácsi bejött hozzám, leült mellém a székre, a szokásos dolgokról beszélgettünk – taglalta a történteket Veress János, ibrányi technikai vezető, az U19-es csapat trénere. – Végeztem a munkával, mondtam neki, sietek a fiúkhoz, majd a pályán találkozunk. Ő kért egy rendezői névsorhoz szükséges nyomtatványt, kérdeztem, egyet vagy kettőt, de erre már nem válaszolt. Kiléptem az irodából, de még hátra néztem, és akkor láttam, hogy Laci bácsival valami nincs rendben, mereven előrenézett, aztán elvesztette az eszméletét.

Próbálták visszahozni

– Egyértelmű volt, hogy nagy a baj, azonnal hívtam a mentőt, stabil oldalfekvést alkalmaztam, megkezdtem az újraélesztést, közben a diszpécserrel tartottam a kapcsolatot, az utasításait követtem. Néhány perccel később megérkeztek a játékvezetők, dr. Resán Gergely és Benkő Róbert, mindketten azonnal siettek segíteni, akárcsak Gönczi Gyula mentőápoló. Átvittük Laci bácsit a sportcsarnokba, ahol defibrillátor használatával próbáltuk visszahozni. Időközben megérkezett két rohamkocsi, kisvártatva a mentőhelikopter is megjött.  El kell mondjam, a személyzet nagyon profin dolgozott: negyven percen keresztül küzdöttek az életéért, de nem sikerült… Azt gondolom, a maximumot megtette mindenki, sajnos, ez is kevés volt.

Legendának számított Ibrányban

Veress János szerint semmi előzménye nem volt, hogy a tavaszi nyitány ilyen drámai lesz Ibrányban. Herman László nem panaszkodott, tette a dolgát, mint máskor.

–  Borzasztó, hogy szinte a kezeim között halt meg az az ember, aki nekem kölyökkén az első edzőm volt az ifiben, majd a felnőtteknél ugyancsak. Már tizenhat évesen betett a nagycsapatba. Legendának számított Ibrányban, kiváló futballista volt és remek edző, az utóbbi években főrendezőként is nagyon sokat segített. Laci bácsit mindenki szerette, becsülte, így valamennyiünk számára megrázó a halála.  Engem évtizedes kapcsolat fűzött hozzá, a két fiával, Lacival és Zsolttal is együtt futballoztam. Felfoghatatlan, hogy elment…

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .