Gyászba borult Ibrány, elmarad a hazai csapat vasárnapra kiírt, Gyulaháza elleni megyei első osztályú mérkőzés.

Az ifjúsági mérkőzés kezdete előtt Herman László főrendező rosszul lett, hiába küzdöttek életéért megfeszített erővel, már nem tudtak segíteni rajta. Két mentőautó, sőt mentőhelikopter is érkezett a pályára – mindhiába. Az ibrányi futball ikonikus alakja, aki többször edzője volt a nagycsapatnak, 75 évesen elhunyt – ott, ahol a fél életét töltötte. A történtek olyannyira megráztak mindenkit, hogy a felek a meccs elhalasztása mellett döntöttek.