A Sényő-Carnifexnek már nyolc… Az NB III-as futballcsapat nyolcadik, egyben utolsó edzőmérkőzést játszotta a bajnoki rajt előtt.

Bő egy hét múlva, Füzesgyarmaton már tétre megy a játék, így a szintén az NB III. Keleti csoportban érdekelt Tállya elleni mérkőzés jelentette a főpróbát, aztán jöhet az előadás – élesben. A találkozót olyannyira komolyan vette a Sényő, hogy szombaton – először a felkészülési időszakban – hazai pályán mutatta meg magát, utoljára erre december elején volt példa, amikor a Fradit fogadta kupameccsen. A házigazda öt perccel a befejezés előtt szerzett góllal legyűrte a borsodi együttest, ugyanakkor az összecsapás alighanem a sényői Fejér Koppány számára marad a legemlékezetesebb: a tizenhét éves ifjúsági korú kapus a második félidő derekán váltotta Szabó Zoltánt, lehetőséget kapott tehát a „nagyok” között.
Edzőmeccs
Sényő-Carnifex–Tállya 1–0 (0–0)
Sényő: Szabó Z. (Fejér K.) – Kapacina K., Kapacina V. (Ács Á.), Kristófi, Barcsay, Márton (Lakatos B.), Bodó, Bernáth (Phrakonkham), Klepács, Fabu (Lakatos L.), Hadházi.
Gól: Kapacina K.