A megyei másodosztály Nyírerdő csoport téli átigazolási történéseit feldolgozó – ábécé sorrendben haladó – körképünk második epizódjában újabb öt csapatot „veséztünk ki”.

Csupán a véletlen műve, hogy ebben az ötösfogatban olyan együttesek szerepelnek, amelyeknél viszonylag eseménydúsan teltek az elmúlt hetek. Átigazolási körkép (1. rész): Ahol nem vicceltek…
A megyei másodosztály Nyírerdő csoport téli átigazolási történéseit feldolgozó – ábécé sorrendben haladó – körképünk első részében öt együttes berkein belül néztünk szét. Vagyis, nem ülnek a babérjaikon, aminek olykor kényszerű okai vannak. Talán csak a Ladányi TC, illetve a Nyírmada körletében volt visszafogottabb a játékosmozgás.
Átigazolási körkép: Megyei II. osztály, Nyírerdő csoport
Gergelyiugornya
Távozott: Balogh Tibor (Csenger), Varga Tamás (Aranyosapáti), Balázs Gábor, Dankó Dániel (mindkettő Vitka), Járomcsák Gergő (munkahelyi elfoglaltság miatt), Iváncsik István (Tiszakanyár), Oláh Bence (Téglás)
Érkezett: Tári Csaba (Aranyosapáti), Tári Patrik (DASE), Bicskó Gábor, Kópis Alex (mindkettő Vásárosnamény)
Kék
Távozott: Minyin Vitalij (Pátroha), Soós Dávid (Nyírtét), Fabu Erik (Ramocsaháza), Kulcsár Tamás (abbahagyta)
Érkezett: Csombók II Csaba (újrakezdte), Stadler Zoltán (újrakezdte), Szabó Márk (újrakezdte), Koós Tamás (Gyulaháza), Váradi Péter (Nagyhalász), Csorba Krisztián (Mosonmagyaróvár), Veress Ádám (Újdombrád)
Ladányi TC
Távozott: Kállai Ádám (Berencs FC), Sajtos Roland (Szabolcsveresmart)
Érkezett: Jónás András (Szabolcsveresmart), Polyán Richárd, Varga Richárd mindkettő (Jéke)
Nyírkarász
Távozott: Jene Zsolt (Vaja), Csaholczi Roland, Dajka Levente (mindkettő Petneháza)
Érkezett: Juhász Jácint (Napkor), Bombera Mihály (Nyírmada), Papp Miklós (Petneháza), Nagy Balázs (újrakezdte)
Nyírmada
Távozott: Csehil Ádám (Vásárosnamény), Savrnoh Norbert (Gyulaháza), Bombera Mihály (Nyírkarász)
Érkezett: Gáspár Dávid (Őr), Baráth Balázs (Varsány Unió)