Kéken az ég kék a fű meg zöld lesz, köszönhetően a pályarekonstrukciós munkálatoknak.

A Kék teremben kezdte a felkészülést, albérletben folytatja a bajnokságot Fotó: tudósírónktól

Ebből adódóan a megyei másodosztályú futballcsapat tavasszal kilenc mérkőzést idegenben, hatot pedig „albérletben” játszik. A hazai rendezésű meccseken egyelőre kérdéses hol lesz „otthon” a Fabók-legénység, amely a tizenegyedik helyen tanyázva melegít a folytatásra.

Fabók István tréner szerint a kézrátétnek köszönhetően három játékos újrakezdte a focit, rajtuk kívül is akad bőven újonc a keretben. Ugyanakkor a távozók listája is meglehetősen terjedelmes: a legérdekesebb nyilvánvalóan Minyin Vitalij búcsúja, aki a csoporttárs Pátroha játékos-edzőjeként folytatja.

Játékosmustra

A Kék megyei másodosztályú csapatának téli változásai

Távozott: Minyin Vitalij (Pátroha), Soós Dávid (Nyírtét), Fabu Erik (Ramocsaháza), Kulcsár Tamás (abbahagyta)

Érkezett: Csombók II Csaba (újrakezdte), Stadler Zoltán (újrakezdte), Szabó Márk (újrakezdte), Koós Tamás (Gyulaháza), Váradi Péter (Nagyhalász), Csorba Krisztián (Mosonmagyaróvár), Veress Ádám (Újdombrád)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .