Egy csapat „ugrott” a megyei harmadosztály Szamos csoportjából: a Mérk-Vállaj féltávnál visszalépett a folytatástól.

Mindezt hivatalosan is jelezte az egyesület vezetése, az ok pedig nem éppen szokványos. Nem fogyott el a csapat, mint ahogy az általában lenni szokott – a mérki pálya pillanatnyi állapotában nem alkalmas a futballra. Így a szebb napokat látott, egykor szinte bevehetetlen katlanban tavasszal nem lesznek meccsek. Holott, nem is oly rég, volt olyan megye kettes bajnoki évad, amikor a Mérk-Vállaj zsinórban tizennégy hazai fellépést nyert meg!
– Piacot építenek a létesítmény tőszomszédságában, a munka közben pedig igénybe veszik a pályát, azon keresztül járnak – közölte a száraz tényt Reszler Pál, a mérk-vállaji egyesület elnöke. – Így az jelenleg használhatatlan, mivel a körülmények nem engedik meg, hogy itthon játszhassunk ezért a visszalépés mellett döntöttünk. Azt nem tudom jelen pillanatban megmondani, hogy mi lesz nyáron, lesz, vagy nem csapat…
Arra a felvetésre, hogy felmerült-e, hogy „albérletben” rendezve a hazai mérkőzéseket talán kihúzhatták volna az idény végéig, Reszler Pál azt válaszolta: a szűk költségvetés mindez nem engedi meg.