A Nyírbátor NB III-as futballcsapata az eredeti tervek szerint szombat délután játszotta volna második előkészületi mérkőzését – a program azonban borult.

No, a Tállya elleni meccset nem fújták le, csak éppen egy nappal korábban, már pénteken letudták. Mégpedig az ugyancsak a harmadik vonal Keleti csoportjában érdekelt vendégek kérésére, amit a nyírségiek akceptáltak, rohamtempóban átszervezve menetrendjüket.
A házigazdák kerete – akárcsak a szerdai, Hajdúböszörmény elleni találkozón – ezúttal sem volt teljes: Vámos Márk, Katona György és Urbán Botond nem lépett pályára.
Edzőmeccs
Nyírbátor–Tállya 3–2 (2–0)
Nyírbátor: Vasas G. (Kócs Á.) – Szegedi (Kovács E.), Tóth M., Boros D., Benkő B. (Sőre P.), Müller Zs. (Sárga B.), Fenyőfalvi, Bagi Á., Terdik Zs., Pálinkás G. (Scheibli), Sárosi M. (Danó M.).
Gól: Pálinkás G., Boros D., Terdik Zs.