A beállt átigazolási piacon alighanem a Balkány volt a legaktívabb – mármint a megyei első osztályú futballcsapatok között.

Véletlenek, persze nincsenek. A tizenkettedik helyen tanyázó együttesnél a jobb, félni, mint megijedni – mondás igazságtartalmát tekintették szem előtt, amikora kiesés megúszásáért vívott harcra készülve „combosították” a keretet. Ót új játékos csatlakozott Mirgai László együtteséhez, akadt, aki magasabb osztályból érkezett: jelesül a sényői Takács Ádám. A talán legérdekesebb friss szerzemény az ukrán-magyar kettős állampolgár, Vitalij Zarajev: a húsz esztendős, több poszton bevethető futballista korábban a fehérgyarmati ifi tagja volt, majd hét hónapig külföldön vállalt munkát.
Ugyanakkor gyakorlatilag erősítésként kezeli a szakmai stáb, hogy a súlyos sérülés, majd műtét miatt csaknem egy esztendős kényszerpihenőre ítéltetett Viscsák György visszatér és tavasszal minden bizonnyal bevethető lesz.
Játékosmustra
A Balkány megyei első osztályú csapatának téli változásai
Távozott: Hamar Gergő (?), Molnár Ferenc (abbahagyta)
Érkezett: Takács Ádám (Sényő-Carnifex), Bátyi László (Mándok), Lakatos Péter (Pátroha), Vitalij Zarajev (újrakezdte), Kiss Roland (Tiszalök)