Meglehet, a látszat csal: nem állnak olyan csehül a nyírmadaiak, mint azt a tabella mutatja. Bár tény és való, a megyei másodosztályú futballcsapat csupán az utolsó helyen veszteglő Berencs FC-t előzi meg, az előtte „haladó” riválisok szénája sem áll sokkal jobban…

Cseh Jenő edző azt is deklarálta, bármennyire is rázós lesz a tavaszi szezon, az egyesület addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér. Azaz, sztárigazolásokra nem futja a büdzséből, és nem is akarnak beszállni ebben a „versenybe”…
Ami pedig a téli történéseket illeti, négy játékossal vékonyodhat a létszám, bár még erre se vegyünk mérget, amíg a kérőkkel nem ütnek pecsétet az érintettek ügyeire. Mondjuk, Jónás János éppenséggel nem tartozik ebbe a körbe: a jobbhátvéd munkahelyi elfoglaltság miatt a visszavonulás gondolatával kacérkodik. Rajta kívül Bombera Mihály búcsúja végleges, aki – a szintén a Nyírerdő csoportban vitézkedő – Nyírkarász színeiben folytatja. Ugyanakkor az ifjú védő, Csehil Ádám vélhetően szintet lép – a megye egyben szereplő Vásárosnamény vinné. No meg Savrnoh Norbert jövője is bizonytalan, a középpályás Gyulaházára tart…
Ahogy Zalatnay Cini anno megénekelte: „Mindig kell egy barát” – ennek szellemében Baráth Balázs erősítést is jelenthet: a Varsány Uniótól érkező balhátvéd már a Mada játékosának tekinthető. Két ifista, Deák Ádám és Váradi Tamás ugyancsak a „nagyokkal” készül, mindemellett elképzelhető, hogy egy, netán két ember is beeshet még.