A hodásziak biztosra mennek: két olyan futballistát kívánnak soraikba szólítani, akik valóban ott lehetnek a frontvonalban.

Pálfi József tekintete már a jövőt fürkészi Fotó: Magyarics Anita

A megyei másodosztály Kelet-Magyarország csoport tizennegyedik helyén állomásozó egylet vezetése tutira megy, éppen ezért – a nagy valószínűséggel – érkező duó tagjai számára egyáltalán nem ismeretlen a hodászi közeg. Az egyaránt középpályásként bevethető Tóth Kondor István és Vadon Bence ráadásul eddig is csapattársak voltak, csak éppen egy házzal odébb – a Kántorjánosiban szerepeltek.

Korábban mindketten szerepeltek a Pálfi József irányította együttesben, nem elhanyagolható szempont továbbá, hogy a duó tagjaira rendszeresen számolhatnak a bajnoki fellépéseken, ami ugyancsak fontos lesz a bennmaradásért vívott küzdelemben.

Az erősítési akció ezzel még közel sem ért véget: egy kapusra feltétlenül szükség lenne, annál is inkább, mivel az ominózus poszton egyedül bevethető Széles István az őszi szezonban a felnőtt-, illetve az ificsapatban párhuzamosan védett – ez pedig hosszabb távon nyilván nem fenntartható állapot.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .