A jelek szerint siker koronázza a nyírbátori elöljárók erőfeszítését: sikerül elsimítani az anyagi gondokat, az NB III-as futballcsapat pedig folytatja szereplését.

Mindez nem kis előrelépés ahhoz képest, hogy október közepén kipattant: meglehetősen nagy csávába került az egyébként a bajnokságban jól teljesítő, a nyolcadik helyen állomásozó Szilágyi Krisztián irányította együttes.
– Az év végi zárórendezvényen közöltem, hogy az önkormányzat egyenesbe fogja hozni a klub működését, mindenki megkapja a neki járó költségtérítést – adta hírül Máté Antal, nyírbátori polgármester. – Természetes, hogy egy ilyen ősz után az emberek fejében bizonytalanság van, a játékosok kikacsingattak, ezzel kapcsolatban annyit mondtam mindenkinek, erőszakkal senkit nem tartunk itt, ennek nem látom értelmét. A szakmai vezetők tárgyaltak a fiúkkal, ennek eredményeként a csapat gerince megmarad, három-négy poszton lesz változás. Valamennyi futballistának adtunk időt, hogy a hét végén gondolja át a terveit, mindenesetre én bizakodó vagyok.
Információnk szerint a játékosok közül Benkő Balázs továbbra is Ibrányban készül, de végleges döntés ebben az ügyben sem született. Ugyanakkor Katona Györgynek az NB II-ből érkezett ajánlata, Reznek Donátot NB III-as csapat kereste, és elképzelhető, hogy Bernáth Martin máshol folytatja…