Dolhai Tibor még mindig be van sózva. Nem az a típus, aki nyugodtan ül a fenekén. Pláne, ha hét végén meccs van. Holott ötvenhét évesen már ülhetne a babérjain, legfeljebb nézőként osztaná az észt a pálya szélén.
De ő nem kér a „nyugdíjazásból”, olyannyira nem, hogy ősszel is stabil tagja volt az encsencsi futballcsapatnak. Sőt, azóta sincs megállás, a megyei másodosztályú egylet az elmúlt héten a Nyírerdő Kupa teremtornán szerepelt és jutott tovább – természetesen az „öreggel” a kapuban.
– Ameddig az egészségem engedi, és ameddig jól érzem magam védeni fogok! – nyomatékosította Dolhai Tibor. – Edzősködni már nem akarok, kipróbáltam azt is, de ebben a miliőben, ami jelenleg a fociban uralkodik, ez a fajta munka nem az én világom. Sok a szerencselovag a megyei futballban is, akik úgy gondolják, hogy csapat-összeállításba is beleszólhatnak, ott pedig már nagy baj van. Sajnos, ez a szomorú valóság, viszont tudom, miről beszélek.
Dolhai Tibor ugyan nem vattázta véleményét, mindazonáltal millió plusz egy élmény köti a játékhoz.
– Nagyon sokat kaptam a futballtól, bajnokságot nyertem, rengeteg barátot szereztem, azt hiszem, nincs és nem is lehet hiányérzetem ebben a történetben. Köszönettel tartozom Csoba Zsoltnak, hogy bízott bennem, így ötvenkét évesen és nyolc hónaposan tizenegy megyei első osztályú meccsen pályára léphettem a nyírgyulaji csapatban. Ami még ugyancsak nagyon fontos számomra: húsz éve egyedül nevelem a két angyali lányomat, nekik mindenképpen hálával tartozom, amiért mindig mellettem álltak és támogattak!
