Az életben sokszor jelenthet örömöt, ha változik valami, Fehérgyarmaton, a megyei első osztály futballcsapat háza táján azonban, már a hideg rázta az utóbbi években a vezetőket, szurkolókat, a téli-nyári holtszezon „eseménygazdagságától”.

Nevezetesen leginkább attól, hogy ha beléptek a holtszezonok után a csapat öltözőjébe, néha úgy érezték, mintha az maga volna „Tombstone, a halott város”.
– Nem akarjuk elkiabálni, de jelenleg úgy néz ki, hogy döntően együtt marad a keret, minimális változások várhatóak, amelyek egyelőre még nem publikusak – közölte Papp Attila fehérgyarmati szakosztályvezető. – A klub a két ünnep között, ezúttal is megrendezte a négy napos, nagy sikerű foci évzáróját, a „full telt házas” Karácsony Kupát, most pedig gőzerővel szervezzük február elejére, a gasztronómiai csodákban tobzódásról elhíresült focibált. A csapat Siti Ferenc irányításával kedden megkezdte a felkészülést a tavaszra, ami garancia arra, hogy a csodás falatok mellett, senkinek sem kell súlyfelesleggel küzdenie majd a keretből. Mivel már rendelkezünk saját műfüves nagypályával is, így minden felkészülési meccset, odahaza fogunk játszani, a tervezett ellenfelek között szerepel többek között a Nagyecsed, a Csenger, a Tarpa, a Nagyszőlős, és a Szatmárnémeti. „Szerény eklézsia” mellett, szerények a célok: a legfontosabb elvárás, hogy a fedélzeten lévőkkel biztosan maradjon bent az együttes.