Noha az őszi zárkörben elúszott a Nyírmeggyes veretlensége, a megyei másodosztályú futballcsapat számára mindez apró malőr. Így is a Kelet-Magyarország csoportjának élére „fagyott” Körmös Miklós csapata, amely öt pontos előnyt gereblyézett össze a második Vámosoroszival szemben.

A nyírmeggyesi csapat tagjai az őszi szereplés megismétlése érdekében gyürkőztek neki a felkészülésnek Fotó: Dobos József

Mindez már történelem, a Meggyes időközben megkezdte a felkészülést, mégpedig a hasonlóan veretes folytatás reményében.

– Egyelőre nincs változás a keretben, őszinte szólva, ha rajtam múlik, nem is lesz – szögezte le Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője. – Itt jön viszont az, hogy messze még az átigazolási időszak vége, ilyenkor pedig bármi előfordulhat… Mindenesetre ez a csapat bizonyította, hogy jelen formában is képes jó teljesíteni, kikaparni a gesztenyét. Nem ábrándozunk, próbáljuk tenni a dolgunkat, ahogy eddig: minél jobban szerepelni tavasszal is, az biztos, nem fogunk megfutamodni egyetlen feladat elől sem. A munkát elkezdtük, részt veszünk a műfüves felkészülési tornán, emellett további edzőmeccseket is terve vettünk, meglátjuk, az időjárás mennyire lesz kegyes hozzánk.

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .