Belehúztak Leveleken, a megyei másodosztályú egylet négy futballistával acélosítja sorait, ugyanakkor távozó is akad.

Ami azt illeti, a Pannónia Zrt. csoport kilencedik helyére „fagyott” egyesületnél egyértelmű volt a csapásirány: a támadórészleg erősítésére fektették a fő hangsúlyt. Ennek bizonyítéka, hogy három régi-új szerzemény is ebben a csapatrészben próbál domborítani. A Baktalórántházáról érkezett Balogh Zsolt, az iskolai elfoglaltság miatt a teljes őszi idényt kihagyó, most ismét csatasorba állt Berta Máté, valamint az Angliából fél év munka után hazatért ifj. Majláth Sándor egyaránt elől bevethető – lesz tehát választék a „rohamosztagosokból”. A negyedik játékosnak sem kell időt szakítani a terepfelmérésre: a Bozsik Akadámiától visszatérő Kirilla Csaba ugyanis a Levelek saját nevelésű reménysége.
Hogy mennyire aktív a baktai vonal, arra bizonyíték, hogy Hajdu Gergő a megye egyes legénységhez távozik, a több poszton bevethető labdarúgó tehát magasabb osztályba „dobbant”.
Időközben a elkezdődött a felkészülés mégpedig továbbra is Majláth Sándor irányításával.