Az égvilágon semmi meglepő nincs abban, a Tiszakanyár nem tervez egetverő változást a tavaszi rajtig.

Elvégre az újonc megyei első osztályú futballcsapat nyugodtan hetvenkedhet az ősszel megcsípett hetedik hellyel. Több bajnoki rivális vígan cserélne velük, ami, persze megint csak a Csáki-legénység dicsérete. Így aztán a nyugalom szigetének számító egyesületnél naná, hogy nem bolygatják meg a sorokat.
– Január kilencedikén kezdtük a felkészülést a tavaszi szezonra – ismertette a következő időszakra előirányzott tervezetet Csáki Róbert, a Tiszakanyár edzője. – Az első héten két edzés és egy bál szerepel a programban, majd jövő héten megkezdjük az érdemi munkát. Hétfőn még Kanyáron edzünk, de keddtől áttesszük székhelyünket Cigándra, ahol a nagy műfüves pályán ideális körülmények között tudunk készülni. Átlagosan heti három edzéssel és két edzőmérkőzéssel hangolunk a folytatásra. Összesen tíz felkészülési mérkőzést játszunk cigándi és kisvárdai helyszíneken. A keretünkben minimális változás várható. Távozási szándékát eddig senki nem jelezte, így valószínűleg az őszi keretünk teljes mértékben együtt marad. Szeretnénk egy védőt igazolni, de addig nem akarom megnevezni, amíg az előző egyesületével nem sikerül megegyeznünk.