Az új évben hamar feladat elé állították a Nyírgyulaj élvonalbeli futsalcsapatát, amely hétfőn már bajnoki mérkőzést vívott – az újonc BME-BT FC ellen lépett színre a nyírbátori sportcsarnokban.

A fehér mezes nyírgyulaji csapat a BME-BT FC elleni győzelemmel kezdte az évet Fotó: Bodnár Barbara

Tény és való, a fővárosiak eleddig nem brillíroztak (legyünk igazságosak, a házigazdák sem…), mindazonáltal két győzelmük közül az egyiket éppen a Nyírgyulaj elleni őszi „odavágón” aratták, az 5–2-es győzelem számukra jól mutatott – a túloldalon felettébb csúnyán. Meglehet, a „kölcsönkenyér visszajár” szólás motiválta a nyírségi legénységet, amely ezúttal nem viccelt, szisztematikusan őrölte fel a vendégek ellenállását.

Mindez olyannyira hatásosan sikerült, hogy a második félidőben jelentős csapást mért a látogatóra a Lovas-brigád, vagyis alaposan visszavágott a korábbi zakóért.

Futsal: NB I., 15. forduló

Nyírgyulaj KSE–BME-BT FC  6–1 (0–0)

Nyírbátor, 100 néző, v.: Takács I., Szabó F.

Nyírgyulaj: Pallai G. – Vlasovics, Siska G., Sánta J., Vass O. Csere: Dobó L. (kapus), Szabó Á., Orosz D., Tóth B., Nagy B., Kántor T., Gömze A., Szabó P., Pazonyi A. Edző: Lovas Norbert.

Gól: Kántor T. 3, Siska G. 2, Sánta J., illetve Szalmás Z.

Lovas Norbert: – Az első félidőben álmosan játszottunk, a szünet után viszont nagyon szép gólokat szerezve megérdemelten nyertünk.

További eredmények: DEAC–Haladás 0–2, Rubeola Csömör–Dunaferr 1–2, Veszprém–Berettyóújfalu 3–6, Aramis–Szigetszentmiklós 6–6.

A bajnokság állása: 1. Berettyóújfalu 41, 2. Dunaferr 34, 3. Veszprém 33, 4. Haladás 32, 5. DEAC 18, 6. Aramis 16, 7. Nyírgyulaj 13 (39–58), 8. Szigetszentmiklós 13 (55–79), 9.  BME-BT FC 6, 10. Rubeola Csömör 5.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .