Szigetlakó lett Perger Bence. A nyíregyházi nevelésű hálóőr, aki kilenc NB II-es mérkőzésen védte a Szpari kapuját, szerepelt a Balmazújvárosban, majd a Rakamaz színeiben, a máltai élvonalban érdekelt Senglea Athletic együtteséhez szerződött.

Perger Bence a máltai első osztályban szerepelhet Fotó: magánarchívum

Mégpedig nem a Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából, sokkal inkább maga volt a siker kovácsa. Közelgő, január 20-án esedékes huszonharmadik születésnapja előtt már be is mutatkozott új csapatában.

– Munka miatt jöttem tavaly februárban Máltára, a csapathoz pedig már egy itteni ismerősöm adott elérhetőséget – mesélte kalandos történetét Perger Bence. – Nem volt egyszerű, mert ugyebár hét hónap telt el az érkezésem óta, mígnem adódott ez a lehetőség. A Senglea egy első ligás klub, és nem siettettek, ugyanakkor az első pillanattól mindenben a segítségemre voltak: elmondtam, hogy érdemi munkát jó ideje nem végeztem, csak futottam és úsztam. Ettől függetlenül szívesen láttak az edzéseken, majd három hét elteltével szerződést ajánlottak.

A máltai Premier Ligát (az angol módit követve, így nevezik az élvonalbeli bajnokságot…) tizennégy egylet alkotja, Perger Bence csapata jelenleg a kiesés elkerüléséért harcol.

– A színvonalat úgy tudnám jellemezni, hogy nagy a szakadék a mezőny első fele és az alsóházhoz tartozók között. Tapasztalatom szerint négy-öt csapat megállná a helyét az otthoni NB I-ben, a többi inkább az NB II. elején, vagy a középmezőnyben végezne, viszont meglepő módon, rengeteg egyénileg képzett, jó játékos van. Hét edzőmeccsen léptem pályára, az utolsó két bajnokin pedig már én védtem. Egészen élvezetes, hajtós kis meccseket láttam, és hasonló találkozókon jutottam szóhoz. A nézőszámról annyit: a miénk kis csapat, 700-1000 ember jár ki a mérkőzésekre, a rangadókra 6-7000 szurkoló is kimegy.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .